Vége, megszűnnek a mobiltelefonok – ez az okos eszköz váltja le a mobilokat!

Vége, megszűnnek a mobiltelefonok – ez az okos eszköz váltja le a mobilokat!

Vége, megszűnnek a mobiltelefonok – ez az okos eszköz váltja le a mobilokat! Már hivatalosan is értékesíteni kezdi korszakalkotó, Ai Pin nevezetű kütyüjét a Humane techcég. A 700 dolláros készülékkel szemben rendkívül ambiciózusak az elvárásaik. A vállalat úgy véli, az akár képes lehet az okostelefonok és számítógépek kiváltására is – legalábbis idővel.



Hónapokon át tartó bemutatók és utalgatások után november 16-án hivatalosan is értékesíteni kezdte az Ai Pint a Humane nevezetű techcég. A vállalat hátterében az az Imran Chaudhri és Bethany Bongiorno áll, akik korábban éveket húztak le az Apple-nél. Olyan ikonikussá vált szoftverelemek fejlesztésén dolgozva, melyek manapság az iOS, watchOS vagy éppen a macOS alapjait képezik. Chaudhri és Bongiorno elhatározták, hogy együtt egy még intelligensebb és még személyesebb jövőt hoznak létre, elkötelezve magukat amellett, hogy Humane névre keresztelt vállalatuk ne a mai, hanem a holnapi ember számára fejlesszen újabbnál újabb készülékeket. A Humane célja, hogy olyan termékeket és technológiákat hozzon létre,



  • amelyek jó szándékból születnek;
  • amelyek újra kapcsolatba hoznak minket önmagunkkal, egymással és a körülöttünk lévő világgal;
  • amelyek a bizalomra épülnek, olyan interakciókkal rendelkeznek, amelyek varázslatosnak tűnnek, és örömet okoznak;

elmondásuk szerint ugyanis – mi, emberek – többet érdemlünk a technológiától. E szemlélet szüleménye lett az Ai Pin, a vállalat első terméke, ami több hónapnyi várakozás után hamarosan végre tényleg a felhasználók kezébe – pontosabban ruhájára – kerülhet.

Gyed – Több pénzt kapnak a családok januártól! >>

A jövő ma van

Az Ai Pin egy 700 dolláros (kb. 240 ezer forintos) viselhető kütyü lett, ami két részből áll: magából a főegységből és egy ahhoz mágnesesen csatlakozó akkumulátorból, ami a főegység hátára kerül – ennek segítségével tudjuk pólónkra, kabátunkra vagy bármilyen más felületre rögzíteni. A készülék használatához azonban nem elég csak megvenni azt. A Humane a T-Mobillal lépett együttműködésbe, hogy az Ai Pin saját telefonszámot és mobilinternet-kapcsolatot kaphasson; ennek használatához azonban elengedhetetlen egy 24 dolláros előfizetés megkötése.



A készülék belsejében egy Qualcomm-féle Snapdragon chip dolgozik, a Humane azonban nem árulta el, hogy pontosan melyik változat, így ezzel kapcsolatban a 2024 elején kezdődő kiszállításig valószínűleg nem is lesz több információ. Amit azonban tudni lehet, az az, hogy az 54 grammos készülék kapott egy 13 megapixeles széles látószögű kamerát és egy lézeres projektort is, amivel különböző tartalmakat képes kivetíteni például a tenyerünkbe, ami pontosan annyira futursztikus, mint amennyire elsőre hangzik.

De mégis mire lehet majd használni?

Felmerül azonban a kérdés, hogy mi lesz a gyakorlati haszna az Ai Pinnek. Mint kiderült, a Pin elsődleges feladata az lesz, hogy az a vállalat által AI Micnek nevezett szoftveren keresztül kapcsolódjon a mesterséges intelligencia modellekhez. A Humane sajtóközleménye a Microsoftot és az OpenAI-t is megemlíti, a korábbi jelentések szerint a Pin pedig elsősorban GPT-4-gyel működik majd – a Humane szerint a ChatGPT-hez való hozzáférés valójában az eszköz egyik alapvető funkciója. A Pinen futó Cosmos nevű operációs rendszert egyébként úgy tervezték, hogy a lekérdezéseket automatikusan a megfelelő eszközökhöz irányítsa, ahelyett, hogy az alkalmazások letöltését és kezelését kérné.



Tehát amit a Humane az Ai Pinnel próbál elérni az lényegében az, hogy eltávolítsa az összes „interfészes zagyvaságot”. Az Ai Pinen nem lesz kezdőképernyő, sem rengeteg beállítás és fiók. Amit kezelni kell; az ötlet az, hogy csak beszéljünk a Pinhez vagy érintsük meg azt. Mondjuk meg, hogy mit szeretnénk tenni vagy tudni, és az automatikusan megtörténjen. Ezeken felül az Ai Pin képes hangalapú üzenetküldésre és hívásra. Egy „catch me up” funkcióra, ami összefoglalja a beérkező e-mailek és üzenetek tartalmát. De ha például a kamera elé tartunk egy tál ételt, az Ai Pin képes megsaccolni a tápértékkel kapcsolatos információkat is. Adott még a valós idejű fordítás, ezen túlmenően azonban az eszköz elsődleges célja az, hogy egyfajta viselhető LLM-alapú keresőmotor legyen.

Ez még csak a kezdet

Összességében tehát jól látható, hogy az Ai Pin egy nagyobb projekt kezdete, ami úgy lesz egyre nagyobb, ahogy az alapul szolgáló modellek is növekednek. 2023 egyértelműen a mesterséges intelligencia éve volt. Csak az elmúlt hónapokban számos áttörést értünk el ezen a területen. Így a Humane-re és magára az Ai Pinre is fényes jövő vár – a kérdés már csak az, hogy mennyire sikerül majd a felhasználókat beszippantani. Ahogy említettük, az Ai Pin már előrendelhető a Humane weboldaláról; az első készülékeket 2024 első felében kezdi el kiszállítani a cég.

( Friss hírek )

error: Content is protected !!