Lakásfelújítási támogatás 2023 – itt vannak feltételek, több millió forintot kapnak a családok!

Lakásfelújítási támogatás 2023 – A 2022 végén megszűnt lakásfelújítási támogatás nagy űrt hagyott maga után, de azért maradtak még erre használható támogatások. Akik vidéken élnek és jogosultak a falusi csokra, illetve akik még gyermekvállalás előtt állnak, tudnak miből választani. A többieknek szinte csak a piaci hitel lehetőségek maradtak, de azok között is vannak kedvezmények.

A babaváró hitelt és a falusi csokot 2024 végéig meghosszabbította a kormány, ellentétben a lakásfelújítási támogatással és az ahhoz felvehető, támogatott kölcsönnel, amelyek a tavalyi év végén kifutottak. Ez különösen azokat a családokat érinti hátrányosan, akik városban élnek, illetve akik már nem terveznek újabb gyermek vállalni. Számukra jóformán csak a piac által kínált felújítási hitelek maradtak, de ezek között is érdemes szétnézni, hiszen a bankok egy része jutalmazza a lakáskorszerűsítési törekvéseket. A Bank360.hu segítségével összeszedtük a lehetőségeket.


Babaváró hitelből – Lakásfelújítási támogatás 2023
Az egyik kézenfekvő megoldás lehet, ha még gyermekvállalás előtt állnak az igénylők, hogy a babaváró hitelt veszik fel a lakásfelújításhoz. A szabadon felhasználható, kamatmentesen igényelhető hitelt egyébként is lakáscélra fordítja az igénylők jelentős része, a lakásfelújítási támogatás kifutásával pedig még tovább nőhet azoknak az aránya, akik felújításra költik a legfeljebb 10 millió forintos kölcsönt.A babaváró hitel legfontosabb feltétele, hogy öt éven belül gyermeket kell vállalnia a fiatal házaspárnak, ellenkező esetben vissza kell fizetni az addig igénybe vett kamattámogatást, a hátralévő tőketartozást pedig emelt büntetőkamat fogja terhelni.




Falusi csokbólSzintén jó megoldás lehet a felújításra a falusi csok, ez azonban csak a vonatkozó rendeletben felsorolt preferált kistelepüléseken, tanyákon vagy birtokközponton élők számára érhető el, városokban, illetve társasházakban élők számára nem opció. A települések listája évente frissül, így érdemes ellenőrizni, hogy az adott faluban elérhető-e a támogatás.Arra már a tervezgetésnél érdemes odafigyelni, hogy a falusi csoknál sokkal kisebb mozgástere van az igénylőknek, mint a lakásfelújítási támogatásnál volt. Ez a támogatási forma csak bővítési és korszerűsítési munkálatokra használható fel, egyéb felújításra nem.

Az alábbi célokat lehet falusi csokból finanszírozni:

  • víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése,
  • fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, ahol még nem volt,
  • központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
  • az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
  • a külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje,
  • tető cseréje, felújítása, szigetelése,
  • kémény építése, korszerűsítése,
  • belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást,
  • a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30 százalékáig,
  • a korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20 százalékáig.





Lakásfelújítási támogatás 2023

Az elérhető támogatás összege maximum 10 millió forint, ehhez az összeghez legalább három gyermeket kell vállalni. Két gyermek után 2,6 millió, egy gyermek után 600 ezer forint vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe, akárcsak a hagyományos csoknál. Ha az igénylő nem vásárol ingatlant, hanem csak korszerűsít, akkor 5 millió forint a maximum. Emellett, akárcsak a hagyományos csoknál, úgy itt is igénybe lehet venni a kamattámogatott, 3 százalékos fix kamattal felvehető lakáshitelt.

A falusi csoknál a babaváró hitelhez hasonlóan sokba kerülhet a támogatási szerződés megszegése, még úgy is, hogy a nemrég bevezetett 5 százalékos felső határral számolunk a büntetőkamatoknál. Éppen ezért a korszerűsítés megkezdése előtt érdemes mindent alaposan végiggondolni és egyeztetni a bankkal a támogatás elvesztésének a lehetséges következményeiről is.




A falusi csok és a babaváró hitel akár együttesen is igényelhető, a babaváró hitel pedig 75 százalékig beszámítható önerőként is.

A piaci hitelek között is érdemes szétnézni

A bankok egy része már az MNB kedvezményes zöld hitel programjának kifutása után elkezdett alternatívát kínálni az ügyfeleknek, és különböző kedvezményeket, jóváírási akciókat hirdetett azoknak az ügyfeleknek, akik a felvett kölcsönt korszerűsítésre fordítják.

A CIB Bank például több típusú kölcsön mellé is 50 ezer forint energiahatékonysági bónuszt ad, ha a hitelt az alábbiakra fordítjuk:

  • a külső vagy belső fal, akár a tető szigetelése,
  • a nyílászárók korszerűbbre cserélése,
  • napelem vagy napkollektor telepítése,
  • fűtésre is alkalmas klíma felszerelése,
  • fűtés korszerűsítése, vagy
  • energiatakarékos eszközök vásárlása, mint pl. elektromos autó, energiahatékony háztartási gépek beszerzése.





A K&H Bank zöld lakáshitel felvételekor a legtöbb költséget megspórolhatjuk, ami együtt jár a jelzáloghitelek igénylésével, emellett kamatkedvezmény is jár, ha teljesítjük a feltételeket. A felújított ingatlannak az állami zöld hitelhez hasonlóan kell megfelelnie az alábbiaknak: a felújítás végére legalább az energetikai tanúsítvány BB besorolását kell elérni az ingatlannak, emellett az éves primer energiaigénye maximum 80 kWh/m2/év lehet.

A MagNet Bank személyi kölcsönt kínál zöld célok megvalósítására, ami lehet napelem rendszer vagy elektromos (házi) autótöltő rendszer/állomás finanszírozása, illetve elektromos autó, kerékpár, roller, motorkerékpár beszerzése. Ezért cserébe kamatkedvezményt kínál a bank.




Az MKB Bank jóváírási akciót kínál az ECO jelzáloghitel mellé. A 120 vagy 150 ezer forintos jóváíráshoz a korszerűsítési, felújítási munkálatok befejezésével:

  • legalább BB minősítést kell elérnie az ingatlannak, vagy
  • amennyiben legalább FF minősítésről indul az ingatlan, akkor a korszerűsítés révén minimum az előírt 30 százalékos mértékben szükséges javulnia az energiafelhasználásnak.

A piaci kölcsönök hátránya az állami támogatásokkal szemben, hogy jóval magasabb kamat mellett történik a törlesztés. Ezeket a hiteleket viszont azok is fel tudják venni, akiknek nincs tervben a gyermekvállalás, vagy nem szeretnének élni az állami támogatások adta lehetőséggel.

error: Content is protected !!