Rendkívüli változás

Komoly szigorítás lépett életbe Magyarországon – Január 1-től élnek az új szabályok!

Komoly szigorítás lépett életbe Magyarországon – Január 1-től élnek az új szabályok!

Komoly szigorítás lépett életbe Magyarországon – Január 1-től élnek az új szabályok! A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) közzétette a 2025-ös Országos Horgászrendet. Változik az elvihető mennyiség, illetve méretkorlátozásokat is bevezettek. Emellett a Tisza-tó esetében új helyi horgászrend született, amely számos enyhítést, könnyítést tartalmaz a 2025-ös szezonra.

Friss híreink

A szabályozás január 1-től érvényes a Mohosz szervezeti rendszerébe tartozó összes horgászati célú halgazdálkodási vízterületre, külön kikötés hiányában a helyi horgászrendek szabályozásával együtt. A Mohosz kiemelte, összehangolták a Duna és a Tisza halgazdálkodásra jogosultjainak előírásait a halelvitelre vonatkozóan.

Ennek eredményeként

A Duna esetében:

  • a pontynál a kifogható legkisebb méretet 35 cm-ben, a felső méretkorlátot 70 cm-ben vagy maximum 10 kg-ban,
  • a süllő és a csuka esetében a kifogható legkisebb méretet egyaránt 40 cm-ben, a felső méretkorlátot pedig egyaránt 75 cm-ben állapították meg.
  • A kősüllőnél az elvihető legkisebb méret 30 cm-ben lett meghatározva.
  • A dévérkeszeg fogását érintően április 15. és május 31. között egységesen egy 40 cm-es felső méretkorlát került bevezetésre.
  • Az amurt illetően kizárólag az 50 cm és a 80 cm közé eső egyedek elvitele kerül engedélyezésre.
  • A hasznosítók megegyeztek abban is, hogy a Duna teljes magyarországi szakaszán a harcsa védelme érdekében december 1-jétől február utolsó napjáig ennek a fajnak egyedeit tilos kifogni, azaz hazavinni.

A kifogható halmennyiségekkel kapcsolatban meghozott közös szabályok értelmében a darabszám-korlátozással érintett halfajokból – ideértve az amurt is – évente összesen maximum 70 db-ot. De összesen maximum 150 kg-ot, míg ugyanezekből a fajokból naponta 4 db-ot (amelyből maximum 2 db lehet egy fajhoz tartozó) lehet elvinni.

A darabszám-korlátozással nem érintett egyébhalfajokból évente összesen maximum 100 kg, valamint napi 7 kg megtartása az engedélyezett.

A Tiszán és a Tisza-tavon:

  • a ponty legkisebb kifogható méretét 35 cm-ben, felső méretkorlátját 70 cm-ben állapították meg.
  • A süllő és a csuka esetében a legkisebb kifogható méret, valamint a felső méretkorlát azonos mértékben, 40, illetve 70 cm-ben került meghatározásra.
  • Az amur esetében a faj kifogását érintően mérethatárok nem kerültek bevezetésre, azonban egyöntetű döntés született arról, hogy az amurra minden Tisza szakaszon a darabszám-korlátozással szabályozott fajokra érvényes elviteli mennyiségek vonatkozzanak.
  • A vermelő harcsák védelme érdekében december 1-jétől február végéig a fajra teljes elviteli tilalom vonatkozik.
  • A halelviteli szabályok egységesítése nyomán a darabszám-korlátozott fajok évi kifogható mennyisége maximum 150 kg-ban és napi maximum 5 db-ban (amelyből maximum 3 db lehet egy fajhoz tartozó) lett meghatározva,
  • míg a darabszám-korlátozással nem érintett egyéb halfajok esetében évi maximum 100 kg és napi 10 kg elvihető mennyiséget kell betartani a horgászoknak.

A régió új kiemelt fejlesztési térségnek számít, ezért a továbbiakban megkülönböztetett figyelmet kap a horgászturizmus, a horgászok támogatása, benne a telepítések oldaláról is. Az akár 3 évre befagyasztott, változatlan Tisza-tavi területi jegyárak ellenére naponta. Illetve az éves engedélyezett darabszámra nézve jellemzően több halat lehet elvinni és emellett több esetben enyhültek a méretkorlátozások is. További újdonság a Tisza-tavon a compó újra fogható tétele (napi 1 db hal), továbbá az egyes horgászati módszerekre irányuló területi tilalmak megszüntetése.