Fel vagyok háborodva.. EZT mégis hogy képzelték?! Szülőként Önnek is égnek áll majd a haja attól, amit bejelentettek az ISKOLÁKRÓL, ÓVODÁKRÓL!

Fel vagyok háborodva.. EZT mégis hogy képzelték?! Szülőként Önnek is égnek áll majd a haja attól, amit bejelentettek az ISKOLÁKRÓL, ÓVODÁKRÓL!

NEE!!Ez egy agyrém! Erre kérik az iskolás korú gyermekek szüleit! >>> Ezt mégis, hogy gondolták????

A Szülői Összefogás Gyermekeink Jövőjéért arra biztatja a szülőket, hogy a jelen járványügyi helyzetben ne engedjék gyermekeiket iskolába.

Kiáltványuk alább olvasható.

NEM ENGEDEM ISKOLÁBA A GYEREKEM!

Legalább 2 hétig nem engedem a gyerekemet iskolába,

mert az esetszámok soha nem látott módon EMELKEDNEK, megteltek a kórházak,

mert ezt tartom az egyetlen FELELŐS szülői magatartásnak, hiszen csak a szülők védhetik meg a gyerekeiket, magukat és a nagyszülőket,

mert a gyerekek TÜNETMENTES vírushordozók lehetnek,

mert a legújabb szabályozások értelmében BE KELL ZÁRATNI minden olyan helyet, ahol nem tartják be a védekezés szabályait – az iskolákra ez sajnos igaz,

mert a gyerekek között több a testi kontaktus és mert ők – legjobb szándékuk ellenére – kevésbé tudják betartani a HIGIÉNIAI előírásokat,

mert az iskolákban gyakorlatilag BETARTHATATLANOK az EMMI által kiadott javaslatok,

mert a pedagógusok és más felnőtt dolgozók is nagy VESZÉLYNEK VANNAK KITÉVE,

mert a szülők nem kapnak megfelelő TÁJÉKOZTATÁST a saját intézményükben a COVID-fertőzött pedagógusokról és gyerekekről,

mert még mindig nem kötelező a tanórákon a MASZKVISELÉS,

mert vannak olyan családok, ahol nem tudják BIZTOSÍTANI a megfelelő maszkot a gyerekek számára.

KÖVETELJÜK, HOGY DIGITÁLIS OKTATÁS LÉPJEN ÉLETBE, ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY A GYEREKEK NE MARADJANAK LE! A későbbiekben pedig a hibrid oktatást támogatjuk.

Követeljük, hogy bizonyos fertőzöttségi szint fölött az iskola igazgatója dönthessen a tanítás módjáról!

Lépj Te is időben! Forrás: http://ckpinfo.hu/

error: Content is protected !!