Pedagógus béremelés, bértábla, bérpótlékok 2022: rendezni kell a pedagógusok bérét, és a kormány már tett is ebben az irányban lépéseket!

Pedagógus béremelés, bértábla, bérpótlékok 2022

A pedagógusok bére nem függ a minimálbértől, azt még mindig a 2014-es minimálbérhez igazítják, ami nagyjából a fele volt a jövőre tervezettnek.Egyre biztosabb, hogy jövőre 200 ezer forintra emelkedik a minimálbér, amely 2014-ben 101 500 forint volt.

Gulyás Gergely a tanárok béremeléséről kijelentette, hogy jövő év január 1-jével rendezni kell a pedagógusok bérét, és a kormány már tett is ebben az irányban lépéseket, mivel a piaci bérek dinamikus emelkedésével létrejött egy olyan különbség, amit mérsékelni kell.

GYORSKÖLCSÖN MÉG MA! BÁRLISTÁSOKNAK IS: KATTINTSON IDE

2022-től

A miniszter egyetért azzal az állítással, hogy alacsonyak a pedagógusbérek, a hosszútávú versenyképességhez emelni kell. Hivatalos döntés ugyan nincsen, de az a Fidesz frakciójában is megfogalmazódott, hogy valamilyen szintű béremelés legyen és az egész ágazatot érintse. A kórházi műtétek várólistáinak csökkentésére is nagyobb összeget szán majd a kormány, és három olyan szakterületen, ahol valóban hosszabbak a listák, mint a koronavírus előtt voltak, ott nem is számolnak pénzügyi korlátozásokkal.

Árulkodóak a számok

Az OECD- jelentés adatai – összehasonlítva a többi országgal – igencsak lesújtó képet adnak a magyar oktatás helyzetéről. A kormányok által szolgáltatott adatokból kiderül, hogy a világjárvány előtt az általános, és középfokú oktatásra fordított összes állami kiadás Magyarországon 2018-ban elérte a bruttó hazai termék (GDP) 2,6 százalékát, ami jóval alacsonyabb volt, mint az OECD 3,2 százalékos átlaga.

Pedagógus béremelés jöhet 2022-ben

A fizetéseket tekintve is árulkodóak számok. 2005-2020 között a 15 éves tapasztalattal és a legtöbb képesítéssel rendelkező tanárok fizetése bére átlagosan 2 százalékról 3 százalékkal nőtt az általános és középiskolákban az OECD-országokban, annak ellenére, hogy a fizetések a 2008-as pénzügyi válságot követően csökkentek. Magyarországon a tanárok fizetése ezen a szinten 1-12 százalékkal csökkent. A pedagógusok éves fizetésének összevetése még borúsabb képet fest. Minden juttatást egybevetve a magyar tanárok átlagos tényleges éves bruttó fizetése 24.647 dollár (OECD: 40.707) az óvodában, 25.728 dollár (OECD: 45.687) az általános iskola alsó tagozatainál, 25.728 dollár (OECD: 47.988) a felső tagozaton, illetve 27.979 dollár (OECD: 51 .49) a középiskolákban. Ennél rosszabb helyzet csak Costa Ricán és Brazíliában van.

Pedagógus béremelés, bértábla, bérpótlékok 2022

A tanárok átlagos tényleges fizetése az óvodákban és közoktatásban az OECD-országok átlagában a felsőfokú végzettségű munkavállalók keresetének 81–96 százaléka volt. Magyarországon ez az arány 58-66 százalék között mozgott. A pedagógus béremelés rendkívül fontos, mert az életpálya modell csak így tartható életben, jelentette ki. Változik a nyugdíj is …

 

error: Content is protected !!