ORBÁN VIKTOR JELENTETTE BE: Hétfőtől ismét Komolyan VÁLTOZNAK a járványügyi intézkedések >>>

ORBÁN VIKTOR MOST JELENTETTE BE:

Hétfőtől ismét Komolyan VÁLTOZNAK a járványügyi intézkedések amik Szerdától lépnek érvénybe:

Orbán:

Most ősszel “felkészültebbek vagyunk” a koronavírus-járvány elleni védekezésben, mint tavasszal – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, az Országgyűlés őszi ülésszakának nyitónapján, napirend előtt, hangsúlyozva: tavasszal a járvány első hullámát sikeresen kivédték a magyar emberekkel összefogva, és “együtt újra sikerülni fog”.

Magyarországnak működnie kell év végén is

“Nehéz időszakon vagyunk túl, és nehéz időszak előtt állunk” – mondta a koronavírus-járványról a kormányfő, jelezve, itt a vírus második hulláma. A nemzetközi adatokat ismertetve felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar szempontból laboratóriumnak tekintett Ausztriában egy nap alatt 35 százalékkal emelkedett a kórházi ellátásra szorulók száma.

Ám “most, 2020 őszén felkészültebbek vagyunk, mint 2020 márciusában voltunk”, aminek oka egyrészt, hogy az ország rendelkezik a tavaszi védekezés tapasztalataival, másrészt a nemzeti konzultációban az emberek egyértelmű üzenetet küldtek a kormánynak: Magyarországnak működnie kell. Az emberek azt várják a kormánytól, hogy az életeket és a munkahelyeket is védje meg, hogy a védekezés közben a mindennapi életet ne béníthassa le újra a vírus, vagyis úgy kell védekezni, hogy a veszélyeztetett idősek életét, az iskolák, óvodák működését és a munkahelyeket egyszerre védjék meg – fejtette ki, jelezve, hogy ez egy más taktika, mint tavasszal volt, más a haditerv is, a válasz is. “Ma már nem kell attól tartani, hogy bárki megfelelő ellátás nélkül maradna” – jelentette ki.

Ismét felállítják azokat a szakmai csoportokat, amelyek a tavaszi védekezés során már sikeresen működtek – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a Facebookon közzétett videójában.

A kormányfő a munkacsoport ülésére érkezve közölte: ez lesz az a testület, amely az operatív törzs javaslatait pontossá teszi, megformázza a kormány számára, hogy kormánydöntések születhessenek.

Hétfőtől érvényesek a szigorúbb biztonsági szabályok – többször hallhatták az elmúlt napokban az M1-en is, hogy a moziktól a postákon át az ügyfélszolgálati irodákig mindenütt kötelező ezentúl a maszk. Müller Cecília ezt azzal egészítette ki, hogy mindenhol érdemes maszkot hordani, ahol nem lehet tartani a másfél méteres távolságot, például a fodrászoknál is – hangzott el az M1 Híradójában.

error: Content is protected !!