ORBÁN VIKTOR BEJELENTÉSE: NOVEMBER 26-TÓL SAJNOS EZ JÖN! ILYEN MÉG NEM VOLT MAGYARORSZÁGON >>

Jövő héten olyan JÖN MAGYARORSZÁGON, AMI MÉG NEM VOLT! Mi lesz ebből?

Jövőhéten érkezik Magyarországra a koronavírus elleni orosz oltóanyagminta – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerda este az M1 aktuális csatornán.

Szijjártó Péter kifejtette: a Szputnyik nevű vakcina most kapta meg félidős jelentését, amely szerint 92 százalékos a hatékonysága. Kiemelte: ez Magyarország számára jó hír, mert a magyar kormány ennek beszerzéséről előrehaladott tárgyalásokat folytat.Másfél héten belül érkezik a minta, amelyet laboratóriumi vizsgálatnak vethetnek alá.

Decemberben kismennyiségű szállítmány érkezik a klinikai tesztek elvégzéséhez. Január második felében pedig elkezdődhetnek a nagymennyiségű szállítások – mondta.Szerdán megállapodtak Oroszországgal, hogy a magyarországi engedélyezéshez szükséges dokumentációt az orosz fél legkésőbb csütörtök estig összeállítja és eljuttatja Budapestre.

A miniszter azt is elmondta, hogy még szerdán megszülethet az a szabályozás, amelynek értelmében ki lehet majd adni egy “vészhelyzeti”, ideiglenesen 6 hónapra szóló importengedélyt.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy pénteken az orosz ipari és kereskedelmi miniszterrel egyeztet. A tanácskozáson részt vesz az a magyarországi vállalat is, amely jelenleg más vírusok, köztük influenza elleni oltóanyagot gyárt.Azt már tudni, hogy ez a vállalat megfelel az úgynevezett második fokozatú biztonsági szintnek.

Azt viszont még vizsgálják, hogy át tud-e állni ennek az oltóanyagnak a gyártására. Erre jövő hét közepén, végén lehet meg a válasz – mondta.A miniszter kiemelte: ha egy országnak saját oltóanyag-gyártási kapacitása van, akkor nem kerül kiszolgáltatott helyzetbe. Hangsúlyozta ugyanakkor: a magyar kormány továbbra is arra törekszik, hogy minél több forrásból, minél több és minél jobb oltóanyagot szerezzen be, hogy a lehető legnagyobb biztonságban legyenek a magyar emberek.Szijjártó Péter – aki már kilenc napja van karanténban koronavírus-fertőzés miatt – azt is elmondta: ahogy telik az idő, egyre nehezebben viseli a karantént. Egyre jobban hiányzik neki családja.Az elmúlt másfél napban viszont már úgy érezte, enyhültek a tünetei – mondta, megjegyezve ugyanakkor, hogy korábbi fizikai állapotának visszaszerzése még eltarthat egy ideig.Kitért arra is, hogy a karanténból is igyekszik végezni a munkáját: például internetes kapcsolaton keresztül és telefonon is folyamatosan egyeztet. Reméli, hogy jövő héten már a munkahelyén dolgozhat.

error: Content is protected !!