Napról napra KESERŰBB A JÁRVÁNYHELYZET! Napokon belül JÖN A VÁSÁRLÁSI IDŐSÁV újra >>>>

Nyugdíjasok idősávja: így állunk most:

Egyelőre csak helyhatósági szinten hoznak rendelkezéseket az idősek vásárlási sávjáról. Szolnok után most Kiskunhalas lépett: délelőtt 11 órától 12 óráig csak a 65 éven felüliek vásárolhatnak szerdán és szombaton a halasi piacon – jelentette be Fülöp Róbert polgármester.-írta meg a napi.hu.

Újra bevezették a védett idősávot a halasi piacon az idősek számára:

Délelőtt 11 órától 12 óráig csak a 65 éven felüliek vásárolhatnak szerdán és szombaton a halasi piacon – többek között erről is döntött Fülöp Róbert polgármester.A piacon újra védett idősávot vezettek be, amely szerint a 65. életévüket betöltött személyek saját döntésük alapján élhetnek ezzel a lehetőséggel, hogy a számukra kijelölt 11 és 12 óra közötti védett idősávban vásárolnak a piacon.

Rajtuk kívül ebben az időtartamban a piac területén kizárólag az ott árusítók és foglalkoztatottak tartózkodhatnak. A piac reggeli nyitásától 11 óráig nincs korosztályi szabályozás vagy tilalom, vagyis a 65. életévüket betöltött személyek is mehetnek vásárolni.-írta meg a baon.hu.

Gyulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter ugyan a legutóbbi kormányinfón elismerte, hogy az operatív törzs asztalán van olyan terv, amely a életkor szerinti idősáv visszaállításáról szól.

Két hét múlva tud választ adni Orbán Viktor miniszterelnök arra, hogy karácsonykor már lehetnek-e olyan nagyobb családi összejövetelek, amelyeken tíznél többen vehetnek részt.

“Hamarabb erre a kérdésre nem tudok válaszolni, de a remény bennem is erős” – mondta a kormányfő szerdán a TV2 Tények című műsorának adott interjúban, jelezve: a koronavírus-járvány miatt most életbe léptetett szigorítások hatásának érzékeléséhez legalább két hétre lesz szükség.
Úgy fogalmazott: azt reméli, hogy Európa néhány jól védekező országa, köztük Magyarország, “a karácsonyi családi ünnepet már szabadabban teszi megszervezhetővé, mint ahogyan most kell élni az életünket”.

A miniszterelnök a szerdától hatályos korlátozásokat úgy indokolta: szakértők egybehangzó véleménye szerint ezen lépések nélkül a kórházi orvosi ellátás nem teremthető meg a megfelelő biztonsággal és színvonalon, vagyis “el fognak fogyni az orvosok és az ápolónők”.
Kórházi ágy, maszk, védőfelszerelés, lélegeztetőkészülék van, és orvos is van, de nem elég – mondta, úgy folytatva: a számok azt mutatták, ha így megy tovább minden, akkor 50 százalék esély van arra, hogy a kórházak kibírják a terhelést.

“Most, hogy meghoztuk az intézkedéseket, ez a valószínűség 99,99 százalék” – jelentette ki Orbán Viktor.
Arról is beszélt, hogy a közvélemény érzékelése alapján úgy látta, most meg lehet tenni az elmúlt 30 évben nem ismert szigorúságú lépéseket, köztük az este 8 és reggel 5 óra közötti kijárási tilalom bevezetését.

Kitért arra, hogy áttekintette az osztrák intézkedéseket, Sebastian Kurz osztrák kancellárral is egyeztetett a döntés előtt. Hozzátette egyúttal, hogy csütörtökön Angela Merkel német kancellárral szintén egyeztet majd.

A magyar egészségügyi ellátórendszert a kormányfő úgy jellemezte, hogy hősies állapotban van, az orvosok, az ápolók és más kórházi dolgozók emberfeletti és erőfeletti munkát végeznek. Azonban “a számuk véges”, ezért a mostani intézkedésekkel könnyítik az ő munkájukat – tette hozzá.
“Ha minden úgy ment volna, ahogy eddig ment, akkor kapitulálniuk kellett volna nagy valószínűséggel egy idő után, elestek volna a gyógyítás frontján” – fogalmazott, megjegyezve ugyanakkor: úgy látja, hogy a mostani, nekik is segítő intézkedésekkel “bírni fogják a terhelést, állni fogják a sarat”.
Hangsúlyozta: “nagyon jó orvosaink és nagyon jó ápolónőink vannak”, de “ők is emberből vannak”, őket is elkapja a betegség, és a megfertőződött egészségügyi dolgozók száma “nem alacsony”.

“De a vírus sincs könnyű helyzetben, mert a vakcina a láthatáron, és ha meglesz, mi terítjük le a vírust, és nem ő bennünket” – mondta, jelezve, hogy olyan gyógyszerek már vannak – és folyamatos a beszerzésük -, amelyek segítenek elviselhetővé tenni a betegség lefolyását.
A vakcináról szólva azt is közölte: olyan oltóanyag még nincs, amely az előírt négy akadály mindegyikén átjutott volna, de olyan több is van, amely három próbát már kiállt.

Az EU-ban előállított oltóanyagok januárban teszik meg a kifejlesztésben a negyedik lépést – folytatta -, és van esély arra, hogy az oroszok és a kínaiak is megteszik, és Magyarországnak mind az EU-val, mind Oroszországgal, mind Kínával van kapcsolata.
A “legfelszabadítóbb érzés” az lenne – fogalmazott -, ha különböző vakcinák is rendelkezésre állnának, és miután az nem kötelező, hanem önkéntes lesz, az emberek eldönthetnék, melyiket szeretnék alkalmazni.

Azt viszont már most jelezte, hogy – bármelyik vakcináról is legyen szó – december végén, januárban csak egy kisebb mennyiség áll majd rendelkezésre, de lesz egy “megkönnyebbülés”.

error: Content is protected !!