Most jelentették be – jön az ingyenes bankszámla!
Most jelentették be – jön az ingyenes bankszámla! Miközben a kormánnyal is tárgyaltak a bankok, a bankszövetség az MNB-elnökével állapodott meg a banki díjak csökkentéséről. A ötpontos program szerint például ingyenes lesz az alapszámla 4 százalékos tartós infláció felett – írja a Bank360.hu.
Hitelfórum.hu
A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség megállapodásával egyszerűbbé, átláthatóbbá, olcsóbbá válnak a banki költségek – jelentette be Varga Mihály, miután hivatalában fogadta a Magyar Bankszövetség vezetőit kedden reggel. Az új megállapodás öt intézkedéssel erősíti a tájékoztatást és csökkenti egyes lakossági pénzügyi szolgáltatások díját.
A jegybankelnök és a Bankszövetség vezetői egyetértettek abban, hogy a magyar pénzügyi rendszer stabil alapokon áll, a bankok likviditása és tőkehelyzete erős, mindez pedig lehetővé teszi a banki díjak csökkentését.
A megállapodás szerint a bankok a jövőben ingyenessé teszik az alapszámlát mindaddig, amíg az infláció szintje három egymást követő hónapban a jegybanki toleranciasáv felső határa (4%) alá nem süllyed. Most éppen ez az inflációs helyzet, tehát a megállapodás alapján most díjmentessé válik az alapszámla egy ideig. (Ezt azok vehetik igénybe, akiknek még nincs bankszámlájuk, és elég nekik egy fapados szolgáltatást nyújtó számlacsomag.)
Ezzel párhuzamosan legkésőbb az egységes éves díjkimutatásokkal (PAD) együtt a bankok értesítik azokat az ügyfeleket, akik a jelenleginél kedvezőbb számlacsomagot is választhatnának.
További segítséget jelent az a jövőben induló ügyfél-tájékoztató kampány, amely részletes felvilágosítást ad a bankok számlacsomagjainak éves költségéről, így a már meglévő számlacsomag is összehasonlíthatóvá válik más, kedvezményesebb konstrukcióval.
A jegybank és a Bankszövetség megállapodott arról is, hogy a pénzintézetek a jegybanki díjcsomag-kalkulátorral segítik a legkedvezőbb számlacsomag kiválasztását honlapjukon. A gyorsabb számlaváltás érdekében a régi számlát ezután online is felmondhatják az ügyfelek.
A Magyar Nemzeti Bank célja, hogy a banki szolgáltatások költségei érezhetően és fenntartható módon csökkenjenek, amelyben partnerként tekint a Magyar Bankszövetségre.
Eközben ma már az OTP Bank bejelentette, hogy a lakossági bankszámladíjakat a 2024 végire csökkenti, és 2026 közepéig nem is hajt végre ezeknél emelést.