Kiszivárgott: Kivezetik az élelmiszer árstopot és elveszik a családi pótlékokat is!

Kivezetik az élelmiszer árstopot és elveszik a családi pótlékokat is!

A magyar realitás, hogy sok olyan családfő van, aki a családi pótlékot eltékozolja, miközben a gyermekei éheznek – mondta Róna Péter közgazdász. Ezen társadalmi rákfene kiküszöbölésére dolgozta ki az „éléskamra-programot„, amely egy élelmiszerjegy-szisztéma keretében segítené a rászorulókat – erről beszélt Róna Péter a Megbeszéljük című műsorban.




A közgazdászok többsége egyetért abban, hogy az ársapkát ki kell vezetni, mivel annak inflációnövelő hatása van – mondta Róna Péter egyetemi tanár. Ugyanakkor az ársapka kivezetése érzékenyen érintené a társadalom legszegényebb rétegeit – ismerte el a közgazdász. Számukra az ársapka a megélhetésüknek jelentős részét képezi, tette hozzá.



Április 30 után így változik meg az árstop – elszabadulhatnak az élelmiszer árak!

A kereskedők már nagyon várják, hogy végre kivezessék a 2021 őszétől érvényben lévő ársapkákat, mert azok jelentős veszteséget generálnak költségvetésükben. Igaz, ezt az árstop alá nem tartozó termékek árának emelésével részben ellensúlyozni tudják, ami viszont emeli a pénzromlás tempóját.

Árstop helyett „Éléskamra programot” hirdetne Róna Péter!





A piacidegen hatósági ár megszüntetése legkorábban április végén várható. A kormány kommunikációja szerint ugyanis akkor kerülhet sor az intézkedés kivezetésére, ha lassulni látszik az infláció. Miután a februári adatok – a januári 25,7 százalékról 25,4 százalékra esett a pénzromlás mértéke – azt mutatják, talán elérkezett a trendforduló, elképzelhető, hogy az infláció jelentős mérséklődésének köszönhetően a kormány május elejétől kivezeti az ársapkákat.




Nagy kérdés azonban, hogy mi lesz azokkal a milliókkal, akiknek valóban szükségük van az alapvető élelmiszerek kedvezményes vásárlására. A mostanáig napvilágot látott információk szerint erre nincs elképzelése a kormánynak. Van viszont Róna Péternek, aki egy, az Egyesült Államokban 80 éve futó szociális programra épülő hazai rendszerrel segítené az árstopok kivezetését követően a legszegényebb másfél millió magyar egészséges élelmezését.



Bankkártyások figyelem! Nagy változás jön, ennek nem fog örülni senki, ezek az ügyelek érintettek!

error: Content is protected !!