NEE!!Ez egy agyrém! Erre kérik az iskolás korú gyermekek szüleit! >>> Ezt mégis, hogy gondolták????

NEE!!Ez egy agyrém! Erre kérik az iskolás korú gyermekek szüleit! >>> Ezt mégis, hogy gondolták????

A járvány második hullámának meredeken emelkedő szakasza zajlik egész Európában és Magyarországon is, a fertőzöttek száma folyamatosan emelkedik. A kormány célja továbbra is az, hogy az egészségügyi védekezés fenntartása mellett az ország működőképességét megtartsuk, és ne hagyjuk, hogy a vírus megbénítsa a mindennapokat. Ehhez azonban az általános óvintézkedések betartására van szükség, vagyis továbbra is nagy az egyéni felelősség szerepe a védekezésben, különösen a maszkviselésre vonatkozó előírások betartásában.

Erre kérik az iskolás korú gyermekek szüleit!

A Szülői Összefogás Gyermekeink Jövőjéért arra biztatja a szülőket, hogy a jelen járványügyi helyzetben ne engedjék gyermekeiket iskolába.

Kiáltványuk alább olvasható.

NEM ENGEDEM ISKOLÁBA A GYEREKEM!

Legalább 2 hétig nem engedem a gyerekemet iskolába,

mert az esetszámok soha nem látott módon EMELKEDNEK, megteltek a kórházak, mert ezt tartom az egyetlen FELELŐS szülői magatartásnak, hiszen csak a szülők védhetik meg a gyerekeiket, magukat és a nagyszülőket, mert a gyerekek TÜNETMENTES vírushordozók lehetnek, mert a legújabb szabályozások értelmében BE KELL ZÁRATNI minden olyan helyet, ahol nem tartják be a védekezés szabályait – az iskolákra ez sajnos igaz, mert a gyerekek között több a testi kontaktus és mert ők – legjobb szándékuk ellenére – kevésbé tudják betartani a HIGIÉNIAI előírásokat, mert az iskolákban gyakorlatilag BETARTHATATLANOK az EMMI által kiadott javaslatok, mert a pedagógusok és más felnőtt dolgozók is nagy VESZÉLYNEK VANNAK KITÉVE, mert a szülők nem kapnak megfelelő TÁJÉKOZTATÁST a saját intézményükben a COVID-fertőzött pedagógusokról és gyerekekről.

>>> mert még mindig nem kötelező a tanórákon a MASZKVISELÉS, mert vannak olyan családok, ahol nem tudják BIZTOSÍTANI a megfelelő maszkot a gyerekek számára.

KÖVETELJÜK, HOGY DIGITÁLIS OKTATÁS LÉPJEN ÉLETBE, ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY A GYEREKEK NE MARADJANAK LE! A későbbiekben pedig a hibrid oktatást támogatjuk.

Követeljük, hogy bizonyos fertőzöttségi szint fölött az iskola igazgatója dönthessen a tanítás módjáról!

Lépj Te is időben!

Orbán Viktor mai bejelentése >>>

error: Content is protected !!