Évekig küzdöttem a lakásban a penésszel. A kolléganőm átjött, és egy csapásra megoldotta a gondomat >>

Évekig küzdöttem a lakásban a penésszel. A kolléganőm átjött, és egy csapásra megoldotta a gondomat:

Sokunk életét keseríti meg a penészgomba, amely gusztustalan szaga és megjelenése mellett rendkívül egészségtelen is: légzőszervi megbetegedéseket, súlyosabb esetben akár asztmát is okozhat.



Elsősorban olyan helyeken alakult ki, ahol nem jár a levegő, nincs elég fény, viszont megül a pára, a nedvesség. A penész kiirtása sokunk számára éveken át húzódó “keresztes háború”, váltakozó eredménnyel.

Léteznek ugyan vegyszerek, amelyeket kifejezetten a penész elleni küzdelem céljára árulnak a boltban, azonban ezek egyrészt a címkéjükön olvasható figyelmeztetések szerint ártalmasak az emberi egészségre (vagyis igencsak vigyázni kell velük), másrészt pedig hatásuk az esetek többségében nem végleges.



Magam is éveken keresztül küzdöttem a penésszel, míg végül egyszer áthívtam a kolléganőmet, aki – amint meglátta a penészes falat- egy nagyon egyszerű megoldást javasolt nekem. Azon nyomban el is készítettem az általa javasolt házi szert: Neked is leírom, hogy te is elkészíthesd.

Kifacsartam egy citromot, és ennek a levét két evőkanál szódabikarbónával és 2 dl ecettel egy spréflakonba öntöttem, majd összeráztam. A kolléganőm előre figyelmeztetett, hogy hagyjak rá helyet a palackban, mivel habzani fog (de ez természetes).


error: Content is protected !!