Változás lépett életbe mától! Itt a MÁV közleménye – Minden utast érint!
Változás lépett életbe mától! Itt a MÁV közleménye – Minden utast érint! A vakáció első napjától nyári menetrendre vált a MÁV-csoport. Ez azt jelenti, hogy a turisztikai célpontok irányába sűrűbb indulással és nagyobb kapacitásokkal közlekednek a vonat- és buszjárataink, sőt mostantól a fővárosi közlekedés meghosszabbított hétvégi, éjszakai üzemidejéhez sem csak a korábban bejelentett HÉV-ek és elővárosi „kék” VOLÁN-buszok indulása igazodik, hanem egyes agglomerációs vonatok menetrendje is.
FRISS HÍREK
Érdemben bővül az eljutási kínálat Budapest és a Balaton között, de a tó térségébe idén nyáron könnyebb lesz eljutni a Dunántúlról is, amiképpen a Dél-Alföld és a főváros között is új, a korábbiaknál magasabb komfortú eljutási lehetőségeket biztosít a MÁV-csoport az idei nyáron.
A rendelkezésre álló erőforrásokat az utasigényekhez illeszkedő módon osztotta el a közlekedési társaság, így soha annyi klimatizált férőhely nem állt rendelkezésre a Budapestről a Balatonra utazók számára, mint amennyi az idei főszezonban.
A klímagaranciának köszönhetően ugyanakkor az összes többi magyarországi településre is el lehet majd jutni klimatizált járművel naponta legalább egyszer – ahova vonattal nem, oda korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusz fedélzetén.
A MÁV-csoport megerősítette a készenléti tartalékát is: a tavalyi évhez képest megtízszerezték, azaz 200-nál is többre növelték azoknak az erősítő MÁVbuszoknak a számát, amelyek az ország 53 bevetési pontján, egész nyáron indulásra készen várnak majd arra, hogy minél gyorsabban tudjanak a műszaki vagy más jellegű haváriahelyzetek miatt késést szenvedő utasok segítségére sietni.
Arra kérik az utasokat, hogy minél többen, minél előbb váltsák meg elővételben a helyjegyeiket, a közlekedési társaság ugyanis ez alapján tudja a valós utasigényekhez igazítani a készenlétbe állított többletkapacitásokat.
Nagyobb csoportokat, kerékpáros társaságokat kérik, hogy legalább egy héttel jelezzék előre utazási szándékukat a MÁV-csoport csatornáin, hogy biztosítani tudják számukra a megfelelő többlethelyeket.
A vármegye- és országbérletek 2023-as, valamint a rájuk épülő új tarifarendszer tavalyi bevezetése óta meredeken emelkedik az utas- és utazásszám a MÁV-csoport hálózatán: egyre többen és egyre több utazáshoz veszik igénybe a közösségi közlekedést országszerte.
A MÁV-csoport a nyári főszezonra való felkészülés jegyében így – egyebek mellett – végrehajtotta a Balaton északi és déli parti vasútvonalain a legkritikusabb szakaszok megelőző karbantartását, illetve befejezte azt az infrastrukturális beruházást, amelynek köszönhetően Budapest és Székesfehérvár között immár 160 km/órával közlekedhetnek az arra alkalmas vonatok.
Számos apróbb, de az utasok által régóta sürgetett változás lép életbe a szolgáltatásokkal összefüggésben is: az előszezontól kezdve igénybe vehető késési biztosításon túl ilyen adminisztratív könnyítés például az, hogy legifjabb utasaik esetében az életkor igazolására az idei nyártól már a diákigazolványt, sőt annak – mindkét oldaláról készült – fotóját vagy másolatát is elfogadják a jegyvizsgálók.