RENDKÍVÜLI: kilenc hónap múlva újra be kell oltani mindenkit

A rendkívüli jogrend fenntartása mindaddig indokolt, amíg szükségesek olyan korlátozások, amelyekre csak a veszélyhelyzet ad lehetőséget – mondta Gulyás Gergely az InfoRádió Aréna című műsorában.

NYERJ MOST 100 EZER FORINTOS BANKKÁRTYÁT!!! INGYENES REGISZTRÁCIÓ ITT




Ezek közé sorolta a gyülekezési jog korlátozását, vagy éppen a védettségi igazolvány alkalmazását. Továbbra is a beoltottak száma alapján döntenek az intézkedésekről, a következő enyhítés 5 millió oltásnál jöhet, de akkor még nem szüntetik meg a rendkívüli jogrendet.

„Eljutottunk oda, hogy több vakcina áll rendelkezése, mint ahányan oltásra várnak. Vannak, akik válogatnak az oltások között, mert attól tartanak, hogy a keleti vakcinával a külföldi mozgás lehetősége nem lesz azonos az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinákhoz képest, ezért, különösen a fiatalok, kivárnak” – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A jelenlegi állás szerint már van 4,6 millió ember, aki regisztrált az oltásra, ezen felül van még 260 ezer további beoltott, aki regisztráció nélkül kapott vakcinát (rendvédelmi szervek dolgozói, egészségügyi alkalmazottak, idősotthonok lakói és dolgozói). A felvetésre, hogy a fennmaradó mintegy hárommillió ember beoltását hogyan tudja elérni a kormány, Gulyás Gergely azt felelte, az oltás nem kötelező, így nincs a kormánynak más eszköze, mint kampányokban elmondani az oltás fontosságát – olvasható az Infostart.hu oldalán.

NYERJ MOST 100 EZER FORINTOS BANKKÁRTYÁT!!! INGYENES REGISZTRÁCIÓ ITT

A következő hetekben hosszú távú vakcinagazdálkodási stratégiát tárgyal meg a kormány – jelentette be Gulyás Gergely. Mint fogalmazott, folyamatosan figyelik, hogy meddig áll fenn a védettség, az elsőként beoltott egészségügyieknél legkésőbb szeptember vélhetően lejár a védettség, ezért van szükség a stratégiára.

„Sok a bizonytalanság, hogy meddig tart a védettség, és visszatér-e a vírus, de a legrosszabbra kell felkészülni. A legrosszabb pedig az, ha kilenc hónap után mindenkit újra be kell oltani, tehát erre kell felkészülni” – mondta. Emellett cél, hogy a kutatásban és a gyártásban is Magyarország az élvonalban legyen, és a jövőben az országnak képesnek kell lennie ellátni magát vakcinával, később pedig gyógyszerrel is.

error: Content is protected !!