Site icon Hitel fórum – családi pénzügyek

1 perce érkezett, bejelentették – itt és ekkor lehet pályázni az ingyen pénzre:

1 perce érkezett, bejelentették – itt és ekkor lehet pályázni az ingyen pénzre:

1 perce érkezett, bejelentették – itt és ekkor lehet pályázni az ingyen pénzre: Újabb fontos részletek derültek ki az otthonfelújítási támogatásról: a mai kormányinfón elhangzottak alapján július elsején indulhat a pályázat, ugyanakkor a végleges kiírást már június 17-én megismerhetjük. Ráadásul az MFB Pont Plusz pontos helyszínei is megvannak, ahol a kérelmet benyújthatjuk – írja a Bankmonitor.

( Friss hírek )

2024. június 13-ai kormányinfón szóba került az Otthonfelújítási Program indulása is, a bejelentés alapján július elsejétől lehet igényelni a támogatást. Az eredeti tervek szerint a legfeljebb 6 millió Ft összegű – ennek egy része vissza nem térítendő támogatás, egy része pedig kamatmentes kölcsön – kedvezményre már június 3-ától lehetett volna pályázni, de az indulást elhalasztották.




Várhatóan már a jövő héten hétfőtől elérhető lesz a végleges pályázati kiírás, vagyis a pontos feltételeket a jövő héten az érdeklődők megismerhetik. Ugyanezen dátumtól lehetőség nyílik azon kivitelezők számára előregisztrálni, akik közül a beruházók választhatnak majd. Ugyanakkor a lakossági pályázat benyújtására ténylegesen július elsejétől lesz lehetőség.

Hol adhatjuk be a pályázatot?

Az otthonfelújítási támogatás 108 milliárd Ft-os keretösszegéből mintegy 20 ezer családi ház modernizálása finanszírozható. A legfeljebb 6 millió Ft összegű támogatásból 2,5-3,8 millió Ft vissza nem térítendő támogatás, a maradék összeg pedig kamatmentes kölcsön. (A pontos arány függ az igénylők jövedelmétől, a régiótól és a korszerűsítés által elért energiamegtakarítástól is.)

Jelen ismereteink szerint az 1991. előtt épült családi házak korszerűsítése finanszírozható meg a támogatásból, a maximális támogatási összeg elnyeréséhez 1 millió Ft önerőre is szükség van. Az igénylő tulajdonában kell lennie legalább részben a háznak és legkésőbb 2024. május elseje óta az adott házban kell életvitelszerűen laknia. Elvárás, hogy a munkálatok következtében az épület energiafelhasználása legalább 30 százalékkal csökkenjen.

A támogatott munkálatok:




A támogatást az MFB Pont Plusz helyszínein lehet benyújtani, erre a jelenleg ismert tervezet alapján személyesen van lehetőség. Ugyanakkor az MFB honlapján már megtalálhatjuk az igénylési helyszíneket.

Következzenek a 266 igénylési helyszín vármegyénként:

Bács-Kiskun Vármegye

Baranya Vármegye




Békés Vármegye

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye

Budapest

Csongrád Vármegye

Fejér Vármegye

Győr-Moson-Sopron Vármegye

Hajdú-Bihar Vármegye

Heves Vármegye




Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye

Komárom-Esztergom Vármegye

Nógrád Vármegye

Pest Vármegye

Somogy Vármegye

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye

Tolna Vármegye

Vas Vármegye




Veszprém Vármegye

Zala Vármegye

Exit mobile version