Site icon Hitel fórum – családi pénzügyek

ORBÁN VIKTOR: TOVÁBBI SZIGORÍTÁSOK VÁRHATÓAK NAPOKON BELÜL!!! EZT KELL TUDNI:

ORBÁN VIKTOR: TOVÁBBI SZIGORÍTÁSOK VÁRHATÓAK NAPOKON BELÜL!!! EZT KELL TUDNI:

ORBÁN VIKTOR: „A fennálló intézkedéseket Február 1-jéig meghosszabbítjuk!!! Mától ezek megváltoznak viszont >>>

A magyar miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt, ahol több dologról is beszámolt. Elárulta, jelenleg kórházban 5297 ember van, közülük 372-en lélegeztetőgépen. Mára 2907 új fertőzött lett, illetve 115 beteg elhunyt.

Mint mondta, 42 ezer 549 egészségügyi dolgozót sikerült már beoltani itthon. Így megkezdték az idősotthonok lakóinak oltását, minden, 150 főnél több személynek otthont adó otthonban oltanak. Mint elárulta, egyelőre 80 ezer főre elegendő vakcina érkezett az országba.

A KÖZÉPISKOLÁKRÓL IS BEJELENTETTEK MINDENT >>> MEGNÉZEM >>>>

„Az oltások biztonságosak és szükségesek” – jelentette ki, majd hozzátette: „Én is be fogom oltatni magam, amikor sor kerül rám”.


A kormányfő állítása szerint a végső győzelem neve a vakcina, viszont azt tapasztalja, hogy az Európai Unió nagyon lassú, ezért kezdtünk el tárgyalni Izraellel, Oroszországgal és Kínával.

„Látom a vitákat az EU-ban, én is jobban szeretem, ha ilyenkor nem várni kell, hanem cselekedni” – fogalmazott.

MASZKHASZNÁLAT: MÁTÓL EZ VAN ÉRVÉNYBEN MAGYARORSZÁGON >>> MEGNÉZEM >>>>

Orbán azt is elmondta, az operatív törzs péntek reggel úgy döntött, az intézkedéseket meghosszabbítják:

„A fennálló intézkedéseket február 1-jéig meghosszabbítjuk, minden élet számít, a járvány még erős, egyelőre úgy érzem, megfékeztük, de még mindig komoly veszélyt jelent” jelentette ki, illetve hozzátette: február elseje körül kiderül, hogy állunk. Az általános iskolák és óvodák nyitva maradnak, a középiskolákban pedig marad az online oktatás. Elmondta, amíg nincs elegendő vakcina, addig egy olyan életre kell berendezkednünk, amilyenre ilyenkor lehet.

Hozzátette: az egészségügyre nagy nyomás nehezedik, de elmondása szerint nehezedett rájuk nagyobb nyomás is.

„Csak karnyújtásnyira van a győzelem” – mondta, mivel egyre több vakcina érkezik majd az országba, s egyre több országgal is tárgyalnak. Eddig 17 millió adagról szóló megrendelést adtak le, ami körülbelül 8 millió ember beoltására alkalmas. Mint mondta, az első helyre azokat kell helyezni az oltással kapcsolatban, akik veszélyeztetettek, ha őket beoltották, akkor a legfontosabb kötelességüknek már eleget tettek. Hozzátette: annyi vakcinát rendelnek be, amennyire szükség van az országban, hogy mindenki beoltathassa magát.

FRISS: AKI NEM OLTATJA BE MAGÁT AZ FIZESSEN >>> FELHÁBORÍTÓ, MEGNÉZEM >>>>>

Elmondta, a magyarok nem boldogok a korlátozásoktól, de belátták, hogy kell a rendezettség ahhoz, hogy túlvészeljük ezt az időszakot. Nagyon elismerően nyilatkozott arról, hogy itthon nem voltak olyan tüntetések, mint néhány külföldi országban.

„Ahogy ez az ország küzd, az elismerése méltó” – jelentette ki.

Az őt ért kritikákkal kapcsolatban kifejtette, hogy egyetlen szám, amiben ő megbízik, az az, hogy hányan dolgoznak jelenleg Magyarországon. Mint mondta, több tucatnyi gazdasági intézkedést hoztak már, jelenleg 4 millió 496 ezer embernek van munkája, ez pedig 26 ezerrel kevesebb, mint a járvány előtt. Aki pedig mást mond, az nem a valóságos életről beszél. Hozzátette, ezeket a munkahelyeket vissza fogják szerezni és többet is fognak teremteni, mint amit a vírus tönkretett. Hatalmas állami beruházási programokat, otthontámogatási programokat indítottak ennek érdekében.

„Az első egy-két hónap döcögni fog, de utána be kell indítani a rakétákat” – mondta, illetve hozzátéve, mindent megtesznek azért, hogy visszaszerezzék a munkahelyeket. A miniszterelnök elmondása szerint inkább hisz a beruházásokban, mint a bértámogatásban. Mint elárulta, jó esélye van arra Magyarországnak, hogy a járványt legjobban kezelő országok közé legyen sorolható.

A vásárlási idősávval kapcsolatban nincs új információ!!! Azt korábban eltörölték.

Exit mobile version