MOST JÖTT: MEGSZÓLALT A KORMÁNYZATI SZÓVIVŐ : Ekkor ZÁRJÁK BE AZ ÓVODÁKAT ÉS AZ általános iskolákat is :

MOST JÖTT: MEGSZÓLALT A KORMÁNYZATI SZÓVIVŐ : Ekkor ZÁRJÁK BE AZ ÓVODÁKAT ÉS AZ általános iskolákat is :

1 perce jött a hír! MEGSZÓLALT A KORMÁNYZATI SZÓVIVŐ : Ekkor ZÁRJÁK BE AZ ÓVODÁKAT ÉS AZ általános iskolákat is :

A maszk viselése önmagában már nem fékezi kellően a járványt, ezért minden eddiginél szigorúbb járványügyi intézkedések kerülnek bevezetésére. A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szóvivője szerint nem politikai döntések születtek, valamint azt is elmondta, az általános iskolákat és óvodákat akkor fogják bezárni, ha az Operatív törzs ezt javasolja.

Felmerült, hogy az az általános iskolákat és az óvodákat miért nem zárták be, Farkas erre reagálva elmondta, hogy sokáig az emberek semmilyen korlátozást, bezárását nem akartak. Az operatív törzs szerint tartható a járványügyi készültség, nagyon kemény protokollnak kell megfelelni ezeknek az intézményeknek. Az egészségügyi védekezés lesz a legfontosabb, de azt sem szabad elfelejteni, hogy az emberek munkáját, egzisztenciáját is meg kell védeni, kisgyerekek esetében nehezebben oldható meg az otthoni tanítás, valamint a nagyszülők veszélyezettsége miatt a felügyeletük is problémás. Majd leszögezte, hogy akkor fogják bezárni az általános iskolákat és óvodákat, amikor az operatív törzs így dönt. Szerinte ez nem politikai kérdés, és nem ők fogják eldönteni, személy szerint kifejezetten szomorúnak tartja, amikor ellenzéki politikusok virológussá avanzsálnak.-írta meg az atv.hu

Magyarországon mindenkinek jut kórházi ágy, ellátás, lélegeztetőgép, és a most bevezetett védelmi intézkedésekkel az a cél, hogy ez így is maradjon, A védelmi intézkedések a járvány lassítását szolgálják és ezzel az egészségügy teljesítőképességét is védjük. Annak érdekében, hogy a növekvő betegszámmal a koronavírusos betegek kórházi ellátása továbbra is biztosított legyen, újabb kapacitásnövelő intézkedéseket rendeltek el: mától a halasztható műtéteket felfüggesztik, bővül az ellátásba bevont kórházak és koronavírusos betegek számára fenntartott kórházi ágyak száma.

Emellett továbbra is kötelező a maszkviselés az üzletekben, a tömegközlekedési eszközökön, a szociális és az egészségügyi intézményekben, a vendéglátóhelyeken stb.

A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja.

error: Content is protected !!