Jön a Szuperhold: Mutatjuk a dátumot, megtudhatod kinek lesz szerencséje!
Október 7-én láthatjuk az év első szuperholdját – számol be a Live Science. A megnevezés nem tudományos, inkább köznyelvi, a hivatalos kifejezés rá a perigeumi hold.
A különféle teliholdakhoz számos nem hivatalos elnevezés is párosul, ezek szintén nem tudományos megnevezések, hanem az asztrológiából és az amerikai folklórból származnak. A szeptember 22-i napéjegyenlőséghez legközelebbire, vagyis a mostanira például szüreti holdként hivatkoznak, állítólag a mezőgazdasági hagyományok miatt, ilyenkor ugyanis a gazdák sötétedés után is szüretelhettek.
Szuperhold csak teliholdkor figyelhető meg, hátterében az áll, hogy az égitest ilyenkor pályája azon pontján jár, amely meglehetősen közel van a Földhöz. Noha asztrológusok és összeesküvés-hívők ilyenkor különféle hatásokat sejtethetnek, a jelenség nem befolyásolja bolygónkat.
Maga a szuperhold kedden lesz, de már vasárnap és hétfőn is érdemes lehet szemügyre venni az objektumot. A megfigyeléshez felszerelésre nincs szükség.
Október 7-én az égitest nagyjából 10 százalékkal lesz közelebb a szokásosnál. A pályáján hozzánk legközelebbi pontját 1,3 nappal a telihold után éri majd el – tehát a szuperhold hatás elvileg lehetne látványosabb.
Véletlen, ám a Draconidák meteorraja épp a héten, október 8-án éri el csúcspontját, távcsövekkel ráadásul üstökösöket is láthatunk. A következő telihold november 5-én lesz, ez lesz a legnagyobb szuperhold 2019 óta.
Az Októberben születetteknek szerencsét is hozhat, Oszd meg másokkal is!!!