Hatalmas szigorítást jelentettek be – be is vezetik, itt a pontos dátum is!

Hatalmas szigorítást jelentettek be – be is vezetik, itt a pontos dátum is!

Hatalmas szigorítást jelentettek be – be is vezetik, itt a pontos dátum is! Fokozott ellenőrzésbe kezdett a trafikokban a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH), amelynek egyik fő feladata az, hogy a kiskorúakat távolt tartsa a dohányzástól és a dohánytermékektől. A hatóság közleményében azt írta, hogy egész évben tartanak majd a szúrópróbaszerű próbavásárlások, melynek célja is az, hogy kiszűrjék azokat a trafikokat, melyek kiadják a dohánytermékeket 18 év alattiaknak.




A hatóság arra is felhívta a figyelmet, hogy idén január elsejétől szigorodtak a büntetési tételek a szabályszegő dohányboltosoknak. A bírság az első jogsértéskor minimum egymillió forint, a második jogsértés esetén az előző mértékének legalább 150 százaléka, de legfeljebb tízmillió forint, továbbá a trafikot ideiglenesen, 30 napra bezáratják.

Ha a dohánytermék-kiskereskedő 1 éven belül háromszor szolgál ki fiatalkorút, akkor a hatóság visszavonja a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységre vonatkozó engedélyt.





A minisztérium közlése szerint a dohánytermékeknél a magyar kormány folyamatosan vizsgálja az árváltozás lehetőségeit. Az is kiderült, hogy a dohánytermékeket a jövőben is csak az erre kijelölt üzletekben, tehát trafikokban lehessen beszerezni, és ez vonatkozik az új generációs dohánytermékekre is: a hevítéses és elektromos cigarettákra is.

A kormány célja, hogy ezeknek az internetes beszerzési lehetőségeit megszüntessék, és csak ellenőrzött körülmények között, a trafikokban történhessen meg.

error: Content is protected !!