Nyugdíj-2026
Nyugdíj-2026

Ez a nyugdíj még jár a nyugdíjas halála után, több százezer forintról van szó!

Ez a nyugdíj még jár a nyugdíjas halála után, több százezer forintról van szó!

Halál esetén melyik az az utolsó nyugdíj, amit a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság utal?

„A kormányablakban azt mondták nekik, hogy mivel az asszony február 1-jén halt meg, jár a februári nyugdíj is, ám, ha január 31-án halt volna meg, nem járna. Vagyis a papával közös számlájukra meg fog érkezni a februári nyugdíj” – hangzott el a fontos mondat, amelyet a portál által megkérdezett Farkas András nyugdíjszakértő is megerősített, vagyis a nyugdíj annak a hónapnak a végéig jár, amely hónapban a nyugdíjas elhalálozott, így, ha valaki január 31-én hal meg, a februári nyugdíj már nem jár. Ha mégis elutalták, akkor a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság vissza fogja követelni.

Jelen esetben jár a nyugdíj jár a 13-ik havi és a 14-ik havi nyugdíj első részlete is.

A halál időpontja a hivatalos jelentés szerint február 1-je, reggel öt óra volt.

A papa és a fia nem voltak tisztában azzal, hogy ez mivel jár, csak azt tudták: be kell jelenteni a halálozást, illetve kérvényezni kell az özvegyi nyugdíjat az egyedül maradt idős férfinek. A családon belül akadt, aki úgy tudta, mindenképpen jár még egy havi nyugdíj – függetlenül a halál időpontjától –, de kiderült, hogy ez nem így van.

A kormányablakban azt mondták nekik, hogy mivel az asszony február 1-jén halt meg, jár a februári nyugdíj is, ám, ha január 31-án halt volna meg, nem járna. Vagyis a papával közös számlájukra meg fog érkezni a februári nyugdíj.

Megkeresésre Farkas András nyugdíjszakértő is megerősítette, hogy

  • a nyugdíj annak a hónapnak a végéig jár, amely hónapban a nyugdíjas elhalálozott.

Így, ha valaki január 31-én hal meg, a februári nyugdíj már nem jár – amennyiben esetleg azt mégis elutalták, akkor a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság vissza fogja követelni. Ha viszont valaki február 1-jén hal meg, akkor jár a februári nyugdíj.

Hozzátette, ugyanez a szabály teszi lehetetlenné azt is, hogy a 2026. januárban elhunyt nyugdíjas hozzátartozói/örökösei igényt tarthassanak a 13. havi nyugdíjra.

  • A 2025. január 1-jétől hatályos törvénymódosítás szerint ugyanis a 13. havi nyugdíj egyik feltétele az lett, hogy az érintett személy februárban is nyugdíjas legyen.

Korábban az volt a feltétel, hogy az érintett személy januárban is nyugdíjas legyen. A másik feltétel nem változott, vagyis az érintett személynek a tárgyévet megelőző év legalább egy napján már nyugdíjasnak kell lennie ahhoz, hogy megkaphassa a 13. havi nyugdíjat.

Tehát:ha valaki január 31-én halt meg, annak csak a januári nyugdíj jár. Viszont, ha egy nappal később, akkor jár a februári nyugdíj és a 13. havi nyugdíj is.

Ami az özvegyi nyugdíjat illeti, leegyszerűsítve:

  • először ideiglenes özvegyi nyugdíj járhat, a házastárs halálának időpontjától legalább egy évig. Az ideiglenes özvegyi nyugdíj annak a nyugdíjnak (vagy öregségi nyugdíjként számított összegnek) a 60 százaléka, amely az elhunytat a halál időpontjában öregségi nyugdíj címén megillette (ha már nyugdíjas volt), vagy megillette volna (ha még nem volt nyugdíjas).
  • Utána pedig már „rendes” özvegyi nyugdíjat kaphat a házastárs, ami az ideiglenes özvegyi nyugdíj fele.