Családi ház felújítási pályázat 2022: Vissza nem térítendő állami támogatás 2022!!!
A kormány által korábban bejelentett otthonfelújítási program január 1-jén indult.
Továbbra is nagy vonalakban egy olyan lehetőségről van szó, amellyel az igénybevevők a már meglévő otthonukat tudják felújítani, szépíteni, bővíteni, korszerűsíteni.
Továbbra is az élhet a lehetőséggel, aki legalább egy gyermeket nevel. Az állam nyújtotta otthonfelújítási támogatás ezeknek a költségeknek a felét, legfeljebb 3 millió forintig finanszírozza.
Ugyanakkor ezt a lehetőséget nem kötelező 3 millió forint értékig igénybe venni. Akár kisebb összeget is kérhetnek az arra jogosultak, ám mindenki csak egy lakásfelújítás alkalmával.
Ugyanarra az ingatlanra ugyanaz a család a lehetőséget csak egyszer veheti igénybe.
Ha a család utána eladja az állami segítséggel felújított lakását, akkor sem kell visszafizetnie az otthonfelújítási támogatást, ám utána már nem élhet újra a lehetőséggel. Ha valaki más veszi meg a lakást, és még nem vették igénybe, ők kérhetik a támogatást.
Kik jogosultak a lakásfelújítási támogatásra?
Az egyik minimumfeltétel, hogy legalább egy gyermeket kell nevelnie a családnak. A kormány értelmezésében ez esetben már gyermeknek számít a 12. hetes magzat is, akárcsak a 25 éves fiatal is, feltéve, ha együtt él a családdal.
A támogatást ugyanúgy igényelhetik:
- házaspárok,
- élettársak,
- gyermeküket, gyerekeiket egyedül nevelő szülők.
Ha a gyermek megváltozott munkaképességű, fogyatékkal él, vagy gyermekek otthongondozási díjára (gyod) jogosítja a szüleit, a támogatásnál abban az esetben nem számít a gyermek életkora.
Ha elváltak, külön élnek a szülők, és megosztva nevelik a gyermeküket, azaz mindketten ugyanúgy részt vállalnak a neveléséből, az otthonfelújítási támogatáson is osztozhatnak, az összeget megoszthatják egymás közt, amely számukra is ugyanakkora.
Ha az egyik szülő egyedül neveli a gyermeket, a gyermekeit, akkor ő a jogosult az otthonfelújítási program igénybevételére.
Ahhoz, hogy valaki éljen a lehetőséggel, szintén szükséges legalább egyéves folyamatos társadalombiztosítási jogviszony. Ez ugyanúgy lehet felsőoktatási jogviszony is, munkaviszony, amelyet maximum 30 napra szakítottak meg az elmúlt egy évben.
Az utolsó 3 hónapnál az álláskeresési járadékot is figyelembe veszik – hangsúlyozta ki a koronavírus-járványra hivatkozva Novák Katalin. Ugyanakkor beleszámít minden nyugdíj melletti munkavégzés is. Az szintén feltétel, hogy az igénybevevőknek köztartozás-mentesnek kell lenniük.
2021. január 1-jét követően elindult felújítások esetében lehet élni az állami otthonfelújítási támogatás lehetőségével.
Anyagköltségre és munkadíjra is fordítható az összeg
Fontos, emelte ki Novák Katalin, hogy gyűjteni kell a számlákat. A felújító családok anyagköltségre és munkadíjra egyaránt fordíthatják ezt az összeget. Vagyis szükség lesz az anyagszámlákra, és szerződést kell kötni a kivitelezőkkel a munkára.
Ehhez Novák Katalin ígérete szerint tárcája ad egy rendkívül egyszerű sablonszerződést. Ezeket kell majd benyújtani a Magyar Államkincstárhoz (MÁK), ezt követően lehet visszaigényelni a támogatást.
Anyagköltség és munkadíj fele-fele arányban igényelhető, és összesen a támogatás maximális összege 3 millió forint lehet.
Ez tehát azt jelenti, ha például 6 millió forintba kerül a felújítás, és ennek az egyik fele anyagköltség, a másik fele munkadíj, akkor fele-fele részben élhetnek a jogosultak mindkét támogatással.
Azaz másfél-másfél millió forintot anyagköltségre és munkadíjra is elszámolhatnak a családok. Ezt a pénzt maga a lakásfelújító család előlegezi meg, és utólagosan igényelheti a támogatást a MÁK-tól.
Milyen munkálatokra érvényes az othonfelújítási támogatás?
Kültéri és beltéri munkákat egyaránt el lehet számolni. Ez ugyanúgy lehet például egy konyha vagy egy fürdőszoba felújítása. Ami mind elszámolható:
-
- közműbekötés,
- fűtés korszerűsítése,
- új kazán vagy bojler beszerzése,
- külső vagy belső szigetelés,
- galéria vagy beltéri lépcső beépítése,
- tetőcsere, tetőfelújítás,
- nyílászárócsere,
- napelemes rendszer beépítése,
- garázs felújítása,
- nyári konyha felújítása
- festés, mázolás
- bizonyos asztalosmunkák.
Az ügyintézés és a támogatás igénybevételével járó összes dokumentáció elektronikus úton is intézhető.
Ehhez arra van szükség, hogy az összegyűjtött számlákat a munka befejezését követő 60 napon belül eljuttassák a családok a MÁK-hoz. A MÁK-nak 30 napja van ennek elbírásálására. Többek között ekkor ellenőrzik a korábban már említett feltételeket. Majd 5 napon belül kiutalják a támogatási összeget.
Vagyis összesen 35 napot kell várnia a jogosult családnak arra, hogy visszakapják az államtól a felújítás teljes összegének felét.
Jön az ellenőrzés
A kormányhivatalok feladata lesz, hogy ellenőrizzék, ténylegesen megtörtént-e a felújítás, amire az állami lakásfelújítási támogatást igénybe vették. A kormányhivataloknak a pénz kézhezvételétől számítva összesen hat hónapjuk lesz arra, hogy ezt az ellenőrzést elvégezzék.
Kapcsolódó témák
Nyugdíj hírek és változások Hitel és banki információk Friss hírek
Kiss Tibor (hiteles) pályakezdő újságíróként csatlakozott a Hitelfórum
csapatához, érdeklődése [pl. pénzügyek, politika, friss hírek] célja, hogy a cikkek naprakészek és az olvasók számára könnyen befogadhatók legyenek. Több Wikipédia és lap.hu oldal szerkesztője. Adatvédelem

