13.-ik havi nyugdíj kifizetése – jó hír érkezett a 65 év felettieknek!

13.-ik havi nyugdíj kifizetése – jó hír érkezett a 65 év felettieknek!

13.-ik havi nyugdíj kifizetése – jó hír érkezett a 65 év felettieknek! Nagy Márton a közösségi oldalán osztott meg egy rövid videót pénteken, amelyben a nyugdíjról beszélt. A nemzetgazdasági miniszter elsőként említette, hogy idén 3,2 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, hogy megőrizzék azok vásárlóerejét.

Hitelfórum.hu >>

Ezen felül elmondta, hogy azon nyugdíjasoknak, akik számlára kapják a pénzüket, ma érkezik meg az összeg, azokhoz pedig, akik pedig postai úton kapják, a szokásos módon jut el.

Ezt követően a miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy 2010-ben 97 ezer forint volt az átlagos nyugdíj havi összege, ami mostanra 242 300 forintra emelkedett.

Jön a 13. havi nyugdíj

Nagy Márton a 13. havi nyugdíjról is beszélt. A politikus elmondta, hogy az összeg érkezése februárban várható. 2025-ben összesen 7200 milliárd fogunk költeni a nyugdíjasok kifizetésére

Ez 234 ezer forintos átlagnyugdíj esetében havi mintegy 7500 forintos, éves szinten csaknem 90 ezer forintos emelést jelent – ismertette az államtitkár.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az első emelt összegű nyugdíjat január 10-én utalják a nyugdíjasoknak, februárban pedig az emelt összegű 13. havi nyugdíj is érkezik az idősekhez.

„Tartjuk tehát a szavunkat, ahogy eddig is minden évben tartottuk” –

fogalmaztak hozzátéve, hogy „nemcsak az inflációkövető emelést garantáljuk, hanem visszaadtuk a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat is”. Közölte: Brüsszel a 13. havi nyugdíj eltörlését várja a kormánytól, ezt azonban nem fogják végrehajtani.