BEJELENTETTÉK, EZ LESZ ZÁRÁS UTÁN AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁKBAN: ÍGY FOLYTATÓDIK….

Szlávik János szerint az iskolák bezárása egészségügyi tragédiához vezetne:

Ez a vírus nem játék, még a közepesen súlyos esetek is arról panaszkodnak, hogy nagyon betegek és nagyon sokáig gyengék, hogy köhögnek, szörnyű tüneteik vannak – jelentette ki Szlávik János a Mandinernek adott interjújában. A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a szigorítások hatásáról is beszélt lapnak.

Szlávik János az interjú elején kijelentette, szomorú rekord született, a járvány kezdete óta november 6-án vesztettük el a legtöbb honfitársunkat koronavírusban, egy nap leforgása alatt 107-en haltak meg a fertőzés következtében. Az elmúlt 24 órában pedig 103 áldozatot követelt a Covid-19.

Egyesek szerint még rosszabb számokra kell számítani, de majd meglátjuk

– mondta a lapnak a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.

Rámutat, a betegek átlagéletkora is folyamatosan emelkedik, míg nyár végén, ősz elején többnyire a fiatalabbak voltak érintettek, addig mostanra egyre idősebbek. Ezzel magyarázta egyébként azt is, hogy az intenzív osztályokon folyamatosan emelkedik a halottak aránya.

Szlávik beszélt arról is, hogy a járvány tetőzésével kapcsolatban bizonytalan, mint mondta eddig úgy gondolta, novemberben lesz a plató szakasz, ám most már úgy véli, hogy senki nem tudja megmondani, mi lesz. A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a hétfőn bejelentett és ma éjföltől életbe lépő szigorú korlátozó intézkedésekkel kapcsolatban kijelentette,

minden ilyen intézkedés minimum két hét után érezteti hatását, így nehéz erről még bármit is mondani.

Azt viszont elmondta, hogy nem iskolabezárás-párti, nemcsak azért, mert ez a vírus gyerekekre a legritkábban veszélyes, hanem azért is, mert ha bezárnák az általános iskolákat, akkor az összes szakdolgozó, nővér, fiatal orvos otthon maradna a gyerekkel, és ez tragédia lenne az egészségügy számára. Hozzátette, hogy a szülők ne a gyerek miatt aggódjanak, hanem maguk és a nagyszülők miatt.

Szlávik János beszélt arról is, hogy egyértelmű, hogy ha egy intenzív osztályt másfélszeresére bővítenek, akkor másfélszer annyi dolgozó kell a betegek ellátásához.

Hozzátette, átcsoportosítással oldják meg ezt a kérdést, ám arról nem tudott pontos adatot mondani, hogy tőlük hány orvos és egészségügyi szakdolgozó érkezett más intézményből.

Szlávik János az interjúban beszélt a betegség lefolyásáról is, amelyben szerinte a fulladás a legszörnyűbb tünet.

Egy ember életében a legborzalmasabb élmény, hogy hiába vesz levegőt, nem kap eleget, úgy érzi, ülnek a mellkasán – jelentette ki. Hozzátette, ilyen betegeket első körben oxigénterápiával kezelik, ha az nem használ, akkor sajnos elkerülhetetlen a lélegeztetőgép.

error: Content is protected !!