Site icon Hitel fórum – családi pénzügyek

Vége, Gyurcsány Ferenc lemond és elválik feleségétől! Ferkó teljes bukása!

Vége, Gyurcsány Ferenc lemond és elválik feleségétől! Ferkó teljes bukása!

Vége, Gyurcsány Ferenc lemond és elválik feleségétől! Ferkó teljes bukása!Lemond Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció (DK) elnöki posztjáról és minden további posztjáról, emellett a közélettől is visszavonul – jelentette be Dobrev Klára a Facebook-oldalán. A DK EP-képviselője bejegyzésében azt is írta, a volt miniszterelnökkel úgy döntöttek, elválnak. Nekünk nem fog hiányozni az biztos ….

Hitelfórum.hu

„Gyurcsány Ferenc bejelentette azt a döntését, hogy lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul”

– írja Dobrev, hozzátéve, a döntést a DK elnöksége is elfogadta, Gyurcsány Ferenc pedig „mindig élvezni fogja a DK egész közösségének a barátságát, szeretetét és tiszteletét”.

Dobrev szerint a döntés azért született meg, mert Gyurcsány „végleg véget kíván vetni annak, hogy a magyar jobboldal hazug gyurcsányozással próbáljon kimenekülni minden bűne alól”. Azt írja, heteken belül új elnökválasztást tartanak, amin Dobrev Klára is elindul. „A DK az egyetlen magyar párt, ahol az elnököt nem kongresszusi küldöttek szűk köre, hanem a párt teljes tagsága választja.” Az átmeneti időszakban Molnár Csaba ügyvezető alelnök irányítja a pártot.

A DK az egyetlen magyar párt, ahol az elnököt nem kongresszusi küldöttek szűk köre, hanem a párt teljes tagsága választja. Mindig így csináltuk, ezt tartjuk igazán demokratikusnak. Az elnökválasztásra heteken belül sor kerül, tájékoztattam az Elnökséget, hogy a választáson elindulok.

Mától az elnökválasztásig tartó átmeneti időszakban a pártot Molnár Csaba ügyvezető alelnök irányítja.

Dobrev bejegyzése végére egy másik bejelentést is tartogatott:

„Egy fájdalmas személyes ügyet is szeretnénk elmondani Ferivel, itt és most, először és utoljára. Sok hónapnyi gyötrődés, újratervezési kísérlet és megannyi átbeszélt éjszaka után meghoztuk életünk talán legnehezebb döntését: elválunk.”

A posztban azt írja, egymás iránti kölcsönös tiszteletük, barátságuk örök, most azonban gyászolnak. „Sok idő után ez az első dolog, amivel már nem együtt, hanem külön-külön kell megküzdenünk” – írja Dobrev.

Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára 1995-ben házasodott össze egymással. Három közös gyermekük van, Gyurcsánynak előző házasságából két gyereke született. Gyurcsány Ferenc 2004 és 2009 között volt Magyarország miniszterelnöke, a 2006-os őszödi beszéd után az ellenzéki pártok és tüntetők tömegei követelték lemondását. Az MTV-székház 2006 szeptemberi ostromát a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legmeghatározóbb közéleti eseményeként tartják számon.

A miniszterelnöki poszton végül Bajnai Gordon váltotta 2009 tavaszán. Az általa alapított Demokratikus Koalícióban Gyurcsány Ferenc 2011 óta töltötte be az elnöki posztot.

Exit mobile version