Vége, bezárja szuperboltját a népszerű divatlánc!
Vége, bezárja szuperboltját a népszerű divatlánc! Bezárja egyik magyarországi, azon belül budapesti üzletét egy népszerű divatárulánc. A Stradivarius üzlet július utolsó hétvégéjééig fogadja a vásárlókat a Köki Bevásárlóközpontban.
Hitel fórum
Napok múlva végleg bezár a Stradivarius a Kökiben
A ruházati lánc boltja az üzlet kirakatán elhelyezett tájékoztatás szerint július 27-én tart utoljára nyitva, a következő napon végleg bezár. Ezt követően a vásárlók a boltlánc három másik budapesti üzletében, illetve szegedi, debreceni, pécsi boltjában válogathatnak a kínálatból.
A Stradivarius ruházati üzletláncot 1994-ben alapították Spanyolországban. A katalán családi vállalkozásként indult cégben a többek között a Zarát és a Bershkát is birtokló Inditex Csoport először 1999-ben szerzett 90 százalékos tulajdonrészt 108 millió euróért, majd 2005-ben a fennmaradó 10 százalékot is megszerezte úgy, hogy a vállalat vezető tisztségviselője az alapító fia, Jordi Triquell maradt.
A Stradivarius mára nemzetközi céggé nőtte ki magát, mintegy 60 országban, 900 üzlettel van jelen.