Változik az élelmiszer árstop: Holnaptól így vásárolhatjuk meg az élelmiszereket a boltban!

Szigorúbb szabályozás lép életbe az árstopos élelmiszerek árusításával kapcsolatban. Egy tavaly év végi kormányrendelet értelmében ugyanis a kereskedőknek esetenként akár kétszer akkora mennyiséget kell készleten tartaniuk a hatósági áras termékekből, mint az árstop bevezetése előtt. A kormányrendelet a „szükség esetén” kitételt is tartalmazza.



A Népszavának nyilatkozó Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint a jogszabályban foglaltakat ezért a következőképpen kell értelmezni: a 2021 évi átlagkészletet továbbra is kell tartani, de most már a jog ereje révén is alkalmazkodni kell a vásárlók nagyobb igényeihez, aminek a felső határa a kétszeres mennyiség. Ha például háromszor akkora mennyiségben vinnék a vásárlók ezeket az árucikkeket, mint az árstop előtti napi átlag, akkor ezt az igényt már nem köteles kiszolgálni a kereskedő. Ha pedig csak másfélszeres az igény, akkor elég csak másfélszeres mennyiséget tartani, de azt ki is kell szolgálni – szögezte le az OKSZ főtitkára.

„Az eddigi szabályozás alapján a 2021. évi adott napi átlagkészletet kellett tartani a boltokban a hatósági áras termékekből. Ha ezt a mennyiséget készleten tartotta a kereskedő, akkor nem büntethette meg a fogyasztóvédelmi ellenőr, hiába talált esetleg üres polcokat. Ha viszont az előírt mennyiségnél kevesebbet tartott készleten, bírságolható volt. Csütörtöktől, ha a kereskedő csak a korábbi átlagmennyiség másfélszeresét tartja készleten, és azt adja el, de az ellenőr üres polcot és raktárt lát, büntethet, hiszen a vásárlók záróráig még kereshetik az adott árstopos terméket” – magyarázta a lapnak Vámos György.A jogalkotói cél, hogy több árstopos termék legyen a polcokon – tette hozzá.

Ez azt jelenti, hogy a kereskedőnek jól fel kell tudnia mérni a vásárlói igényeket – ami a hullámzó és az árstopok által jelentősen átalakított, olykor pánikvásárlási rohamokban kicsúcsosodó kereslet miatt nagyon nehéz -, vagy pedig a biztonság kedvéért az árstop előtti mennyiség kétszeresét kell készleten tartania. Ez persze, nagyobb veszteséget is jelent számára: ha rajta marad az áru, akkor azért, ha pedig elfogy, akkor azért, hiszen a hatósági áras termékeket sok esetben már drágábban szerzik be, mint amennyiért eladhatják.



Ez egy nagyon jelentős szigorítás a korábbiakhoz képest, mert a lényege mégiscsak az, hogy a kereskedőknek a korábbiaknál nagyobb készletet kell biztosítaniuk a hatósági áras termékekből – fogalmazott a rendeletről Vámos György.
error: Content is protected !!