Telekom ügyfelek figyelem – Fontos közleményt adott ki a mobilszolgáltató minden ügyfelének!
Telekom ügyfelek figyelem – Fontos közleményt adott ki a mobilszolgáltató minden ügyfelének!A telekommunikációs díjakkal kapcsolatban is árrésstopot pedzegető Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a múlt héten berendelte a telekommunikációs cégek vezetőit, és leültette őket egy szép nagy asztal végébe.
Hitelfórum.hu
A találkozónak meg is lett az eredménye. A Magyar Telekom bejelentette, hogy „a magyar gazdaság fellendítése iránti elköteleződését kifejezve” nem hajtja végre „a 2024-es évre vonatkozó, 3,7%-os inflációkövető díjkorrekciót fogyasztói körében és legalább 2026 első félévének végéig nem emeli a fogyasztók már meglévő csomagjainak havidíját”.
A múlt heti egyeztetésen a Yettel, a Telekom a One és a 4iG képviselői lettek behívva a minisztériumba. Mint látjuk, nem hiába.
A kormány az infláció letörése miatt a kiskereskedelemben csökkentette az árrést, a bankokat pedig díjcsökkentésre vette rá.
Márciusra nagyot csökkent az infláció, a kedden nyilvánosságra hozott adatok szerint 4,7 százalékos volt az egy hónappal korábbi 5,6 százalék után. via 444