Site icon Hitel fórum – családi pénzügyek

Segítséget kapnak az iskolakezdéshez a családok, 1 perce jelentették be!

Segítséget kapnak az iskolakezdéshez a családok, 1 perce jelentették be!

Tanszercsomaggal segíti az egyszülős családok gyermekeit az Egyszülős Központ. És az egy gyermekes is megkaphatják.

A Magyar Nemzet is beszámolt róla, hogy több mint hatszáz családnak lesz könnyebb az iskolakezdés, hiszen az általános iskolások szülei több tízezer forint értékű tanszercsomagra pályázhattak, a több mint négyszáz adománycsomagba a korosztályok igényeihez igazodva állították össze az adományokat.



Az első harminchat csomagot szombaton adta át a gyerekeknek Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára és Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője. A tanszercsomagok átadása után Hornung Ágnes az MTI-nek felidézte:

2010 óta a kormány több intézkedéssel is segítette az egyszülős családokat, például magasabb családi pótlékra jogosultak, a gyermekek előnyt élveznek a bölcsődei felvételnél, és az általános iskolában ingyenes étkezést biztosítanak számukra.

Most érkezett a 2023/2024-es tanév változásairól – Erről minden szülőnek tudnia kell

Exit mobile version