Rátalált a szerelem: ezzel a fiatal férfival van együtt Erdélyi Mónika!

Erdélyi Mónika remekül boldogul elvált anyaként: sosem esik kétségbe a rá zúduló feladatoktól, mindig talpraesetten viselkedik, emellett ismeri a határait. A műsorvezető kisebbik gyermeke, Molli már 15 éves, így Mónikának kicsit több ideje jut saját magára, arra, hogy újabb és újabb területeken próbálja ki magát.





– Szeretek új célokat kitűzni magam elé. Az elmúlt években rengeteg dolgot kipróbáltam, több üzleti vállalkozásom volt. Fodrászat, delikátesz, fitneszterem, esküvői ruhaszalon. Nem mindegyik jött be, de nem bánom, hogy így alakult, mert legalább most már tudom, mi az, ami nem. Fontos, hogy megéljük az álmainkat, és én megéltem. Nem akarok majd nyugdíjasként azon keseregni, mennyi minden maradt ki az életemből. Biztonságérzetet ad, ha több lábon állok – mesélte Mónika, aki az édesanyjától tanulta meg, hogyan kell megállnia a saját lábán.




Gyermeket egyedül nevelő szülőként felelősséggel tartozom a lányom sorsáért is, így a havi bevételem egy bizonyos százalékát mindig félreteszem. Ha rosszabbra fordulnának a dolgok, van tartalékom, amit elővehetek. A megtakarításaimat pedig befektetem, nem a párnám alatt őrzöm. Édesanyám aktív éveiben bankárként dolgozott, ő nagyon precízen tudta beosztani a pénzünket, amiből sosem volt sok, mivel ő is egyedül nevelt fel engem – árulta el hozzátéve: számára az édesanyja volt a követendő példa, akitől megtanulta, hogy akkor se essen kétségbe, ha egyedül marad egy probléma megoldásával.




– Nemcsak a tipikus női dolgokat csinálom meg a házban és a ház körül, hanem azokat is, amiket a férfiak szoktak: fúrok, faragok, a javítási munkákat is szívesen elvégzem – fogalmazott Mónika, akinek nemcsak az édesanyjával, de kislányával is harmonikus a kapcsolata. A 15 éves Molli a nyilvánosság előtt is szívesen szerepel.

– A YouTube-csatornámat is együtt csináljuk, újabban utazós kisfilmeket készítünk. Szeretünk világot járni, a spórolt pénzünket erre költjük. Legutóbb Londonban és az Egyesült Államban jártunk – mondta a televíziós, aki igyekszik a magánéletének nagy részét elrejteni a nyilvánosság elől. Így tett legutóbbi kapcsolatával is, amit – elmondása szerint – azért nem hozott nyilvánosságra, mert félt a korábban már tapasztalt kritikáktól ezért a mostani fiatalabb párját is titkolja.




– Most sokat vagyok Mollival, de tudom, hogy hamarosan eljön az a korszak, amikor ő a barátnőivel szeretne több időt tölteni. Nem célom egyedül maradni – szögezte le, majd fiatalkori álmairól is mesélt.

Molli érettebb a koránál, a problémamegoldó képessége fejlett, és nagyon jó az intuitív dolgokban. De még csak gimnazista, változhat az elképzelése. Annak idején én színésznő akartam lenni, végül jó nagy vargabetűvel kerültem a televízióhoz, hiszene eredetileg külkereskedő vagyok, banki hitelelemzőként dolgoztam a 90-es évek közepén. Amikor Kiskunhalason éltem, én sem gondolhattam arra, hogy egy napon sikeres műsorom lesz a tévében.




Mostanában az internetes közösségi oldalaimon lehet megtalálni. A követőim kedves kommentjeitől mindig meghatódom. Legutóbb egy olyan üzenetet kaptunk, amiben azt írta a hölgy, hogy amikor szomorú, csak megnézi a videóinkat, és jobban lesz tőle, mert élmény minket nézni. Ilyen hálás üzenetekért érdemes csinálni ezeket a szórakoztató tartalmakat. Ha én mosolyt tudok csalni mások arcára, ők is mosolyt csalnak az enyémre. Az emberek szeretete sokat jelent nekem – mondta Mónika.

 

error: Content is protected !!