Dupla családi pótlék a koronavírus miatt több hónapon keresztül:
Összesen 17 oldalon keresztül részletezi az MSZP, hogyan építenék újra 2021-2022 ben a koronavírus-járvány miatt megroggyant magyar gazdaságot, és hogyan ellensúlyoznák a Fidesz – szerintük elkésett – gazdaságpolitikai intézkedéseit.
Az „Újjáépítést! Az MSZP javaslata Magyarország 2021. évi központi költségvetéséhez” című munkaanyagban arra emlékeztetnek, hogy a gazdasági válság átrendezi a hétköznapi életet: napi megélhetési gondokat okoz – több százezer ember veszítette el munkáját és további százezrek jövedelme csökkenhetett – a válság után pedig valószínűleg nem térünk már vissza korábban ismert életformánkhoz.
Épp ezért a szocialisták a jelenleginél komolyabb állami szerepvállalást várnak a károk rendezésében. Ugyanakkor azt is követelik, hogy a kormány hagyja meg az önkormányzatok autonómiáját, az önkormányzatok pedig „kapják meg a kötelező feladataik ellátásához szükséges pénzügyi fedezetet az állami költségvetésből.” Jelenleg ennek éppen az ellenkezője, kormányzati szintről vezényelt forráselvonás zajlik.
Az MSZP három fő területen – a szociális védelem, gazdaságfejlesztés és az oktatási rendszer reformja -terén fogalmazott meg javaslatokat. A lakosságot védő intézkedések között például a garantált szociális minimumjövedelem bevezetését, a gyógyszerkassza 30-40 milliárdos bővítését kérik. A családon belül ápolást azzal támogatnák, hogy az ápolási díjak alapösszegét a a minimálbér szintjére, a GYOD összegét a minimálbér 125 százalékára emelnék.
A szocialisták alapvető jognak nevezik a vízhez, gázhoz és áramhoz való hozzáférést, és – tekintettel a válsághelyzetre – a lakossági gáz-, áram- és távhő-szolgáltatások díjának három havi egyoldalú jóváírását javasolják. A 10 éve változatlan családi pótlék összegét megdupláznák, az álláskeresési támogatást pedig terveik szerint 9 hónapon át kellene folyósítani, amelynek nettó összege nem lehet alacsonyabb, mint 100 000 forint.
Kapcsolódó témák
Nyugdíj hírek és változások Hitel és banki információk Friss hírek
Kiss Tibor (hiteles) pályakezdő újságíróként csatlakozott a Hitelfórum
csapatához, érdeklődése [pl. pénzügyek, politika, friss hírek] célja, hogy a cikkek naprakészek és az olvasók számára könnyen befogadhatók legyenek. Több Wikipédia és lap.hu oldal szerkesztője. Adatvédelem

