Otthon Start Program 2025 – bejelentették ki mennyi pénzt kap!
Otthon Start Program 2025 – bejelentették ki mennyi pénzt kap! Szeptembertől indul az Otthon Start Program – írja az MTI a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkárának közleménye alapján. A Facebook-bejegyzés szerint a házvásárlás esetén 100 helyett 150 millió forint lesz az árkorlát, de lakásoknál marad 100 millió.
Kapcsolódó – Otthon Start Program 2025
Panyi Miklós a közösségi oldalon megosztott videóban azt mondta, hogy a héten ingatlanpiaci szakértőkkel, banki szakemberekkel, ingatlanfejlesztőkkel több egyeztetést folytattak, és ezek eredményeként a kormány több fontos döntést hozott. A házakra vonatkozó emelésről ezt mondta:
„Ez különösen azoknak jó hír, akik az első otthonukat agglomerációs környezetben, családi házas környezetben szeretnék megteremteni, és szintén azoknak, akik az Otthon Start Programot CSOK Plusszal szeretnék kombinálni, és gyermekvállalásban gondolkodnak”.
A videóban elhangzik az is, hogy a hét egy másik fontos eseménye a bankokkal folytatott egyeztetések, amelynek keretében biztosították a kormányt arról, hogy a program szeptember 1-én elindul, ők készen állnak majd.
Nagy Zoltán pénzügyi témákkal foglalkozó szerző és Wikipédia szerkesztő, több mint 10 éves tapasztalattal bír a hazai pénzügyi szektor, a lakossági hitelezés és az állami támogatások elemzésében. Zoltán célja, hogy hiteles és közérthető tájékoztatást nyújtson a magyar családok és nyugdíjasok számára. Impresszum

