Nyugdíjemelés 2025 November 12 – itt a bejelentés!
Nyugdíjemelés 2025 November – fontos bejelentés érkezett a pénzről! A 4,5%-os inflációs előrejelzés miatt novemberben nyugdíjemelést kapnak az érintettek, erre rendelkezésre áll az elkülönített forrás – mondta a kormányszóvivő.
Hitelfórum.hu
Nyugdíjemelés lesz novemberben
Gulyás Gergely kormányszóvivő vette át a szót, aki elmondta, hogy a kormány meghallgatta Varga Mihályt, aki alig egy hónapja lépett hivatalba az MNB új elnökeként. A kormány erre az évre 4,5 százalékos inflációval számol, ez pedig azt jelenti, hogy kiegészítő nyugdíjemelést kell fizetni: erre 90 milliárd forintot már el is különített a kormány.
Novemberben egy átlagnyugdíj esetén 39 ezer forintos emelést foganatosítanak, decemberben pedig újabb 3 ezret – mondta erről Gulyás Gergely.
A falvak megsegítéséről hozott kormányzati döntésekről számoltak be először a csütörtöki kormányinfón. Gyopáros Alpár kormánybiztos kiemelte, hogy az egyik elem ebből a falusi kisboltok 3 millió forintos támogatása, amelyet már Orbán Viktor is elmondott tegnap a kormányülés után. A kormánybiztos kiemelte, hogy mostantól a húsboltok is pályázhatnak működési támogatásra, ennek maximális értéke 3 millió forint.
A kormánybiztos ezután kitért arra, hogy idén a kormány elindítja azt a programot, hogy a kistelepülések mindegyikén lesz készpénz-automata – persze ott, ahol igénylik, de a kormány szerint nagyon sok ilyen kistelepülés lesz. Nem új, de újraindított program a templomfelújítások ügye, több száz templom felújítása valósulhat meg ezzel.
Az ezer fölötti lélekszámú településeken működő italboltok is pályázhatnak működési, de akár épületzöldítési programokra is. Gyopáros Alpár kijelentette, hogy a falvakban az elhagyott, rég bezárt kocsmák közül sok nem nyújt valami szép látványt, ezért úgy döntöttek, megnyitják a pályázatokat az ezer és kétezer lélekszám közötti településekre is.
Kapcsolódó témák
Nyugdíj hírek és változások Hitel és banki információk Friss hírek
Nagy Zoltán pénzügyi témákkal foglalkozó szerző és Wikipédia szerkesztő. Impresszum

