Nyugdíjasok figyelem, nagyon rossz éve lesz a nyugdíjasoknak 2025-ben!
Nyugdíjasok figyelem, nagyon rossz éve lesz a nyugdíjasoknak 2025-ben! Orbán Viktor szenzációs, fantasztikus, nagyszerű, példátlan évet ígért az embereknek 2025-re. Erre csak rákontrázott Szijjártó Péter, aki aranykorral kecsegtetett minket. Az elfogadott költségvetés alapján mindennek az ellenkezője látszik a nyugdíjasok számára.
A nyugdíjasok életkörülményei legalább három ok miatt sérülnek a jövő évi költségvetés alapján. Először is minden jel szerint a dokumentum készítői alultervezték a következő évi inflációt, ami alapján készült a januári nyugdíjemelés mértéke. Az RTL úgy értesült, hogy jövőre 29 ezer forinttal kaphat kevesebbet egy átlagos nyugdíjas az érdekképviseletek számításai szerint, mint ami járna, ezért tiltakoznak a januári emelés mértéke ellen.
A Magyar Nemzeti Bank egyértelműen magasabb inflációt prognosztizál, mint ami a költségvetésben szerepel, 3,3 – 4,1 százalékot. És mint tudjuk az árnövekedés első számú felelőse a jegybank, ezért érdemes lett volna komolyabban venni előrejelzésüket. Az pedig különösen cinikus a kormány részéről, hogy az MNB-nek éppen azért kellett felfelé korrigálnia az inflációt, mert annyi adóemelést tett a kabinet a jövő évi költségvetésbe, hogy annak legalább egy részét a termelők kénytelenek lesznek visszatükröztetni áraikban. A 3,2 százalékos költségvetési számítást egyébként egyetlen gazdaságkutató intézet sem tartja reálisnak. Ez a nyugdíjasok számára pedig azt jelenti, hogy a nyugdíjkorrekció idejéig ők lesznek kénytelenek hitelezni az államnak.
A másik probléma régebbi keletű, még pedig az, hogy önmagában az inflációkövető nyugdíjemelések nem fedezik a költségek növekedését. Egyrészt a gyártók, kereskedők trükközése miatt, vagyis a termék tudatos minőségcsökkentése nem mutatkozik meg az inflációban. Azt nem látják az árfigyelők, hogy egy cipő 10 évig használható, vagy csak kettőig. Másrészt az árakban nem látszik a modernizáció. Vagyis az internet, a mobiltelefonok, a napelemek, vagy az elektromos autók költségeinek megjelenése. Sőt gyakran a modernizáció költségei inflációcsökkentő elemként jelennek meg. Amikor az első mobiltelefon bekerült az árkosárba nyilván nulla inflációval számolták, hiszen nem volt mihez viszonyítani. Ugyanakkor az első mobil drágább volt, mint a mai készülékek ára, mert a tömegigény megjelenése csökkenti a gyártási költségeket. Így az inflációban mínuszként jelentkeznek az új termékek, amelyek használata az idő előre haladtával nélkülözhetetlenné válik. Nem véletlen, hogy Magyarországon az inflációkövető nyugdíjemelések eredményeként, ma már a két millió időskorú negyede él a szegénységi küszöb alatt.
A harmadik probléma pedig, hogy tovább nyílik a nyugdíj-bérolló. 2025-ben 9 százalékkal nő a minimálbér és 7 százalékkal a garantált bérminimum. A cégek átlagosan 7 százalék körüli béremelésben gondolkodnak, vagyis több mint kétszer akkora a terv, mint amennyivel a nyugdíjak nőnek. Ez azt jelenti, hogy az időskorúak életszínvonala még jobban leszakad az aktív korúakhoz képest. Így számukra 2025 se szenzációs, se fantasztikus, se nagyszerű, se példátlan nem lesz, az aranykor pedig távolabb kerül, mint valaha.