Most aztán tényleg jó hír érkezett: Emelkedik a minimálbér év közben!

Most aztán tényleg jó hír érkezett: Emelkedik a minimálbér év közben!

Most aztán tényleg jó hír érkezett: Emelkedik a minimálbér év közben! – Nyitottak a munkáltatók a szakszervezetek javaslatára, vagyis arra, hogy korrigálni kell a minimálbér idei összegét. Egyelőre az nem világos, hogy mikor kapják meg az érintettek a pluszpénzt, és milyen mértékű lesz a korrekció. A Liga Szakszervezetek több javaslatot is megfogalmazott, az egyeztetések szeptemberben folytatódnak – mondta a Napi.hu-nak Mészáros Melinda, a szakszervezeti konföderáció elnöke.




Várhatóan tovább emelkedik a minimálbér idei összege, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának augusztus végi ülésén a munkáltatók is elismerték, hogy indokolt a bérkorrekció.

Tévesek azok a sajtóban megjelent információk, amelyek eredménytelennek értékelték a múlt heti tárgyalást a szakszervezetek és a munkáltatók között




– hívta fel a figyelmet a Napi.hu megkeresésére Mészáros Melinda. A Liga Szakszervezetek elnöke – aki szintén részt vett az ülésen – kiemelte, hogy a minimálbér korrekciója nem újonnan felmerülő javaslat, a tavaly év végén megkötött bérmegállapodásban rögzítették az aláíró felek az évközi béremelés feltételeit.

error: Content is protected !!