Leégett a békeveréb! Trump új szankciókat jelentett be Oroszországgal szemben

Leégett a békeveréb! Trump új szankciókat jelentett be Oroszországgal szemben

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy második hivatali idejében először jelentős új szankciókat vezet be Oroszországgal szemben. A szankciók Oroszország két legnagyobb olajvállalatát, a Rosznyeftet és a Lukoilt célozták meg. „Itt az ideje, hogy véget vessünk az öldöklésnek és azonnali tűzszünetet kössünk” – közölte Scott Bessent pénzügyminiszter abban a közleményben, amely az olajcégeket „a Kreml háborús gépezetének” hajtóműveiként jellemezte.

Hitelfórum hírek

„Minden alkalommal, amikor Vlagyimirrel beszélek, jót beszélgetünk, aztán azok nem vezetnek sehova – mondta Donald Trump az Ovális irodában tartott sajtótájékoztatón, melyen Mark Rutte NATO-főtitkárral közösen vett részt. – Egyszerűen nem vezetnek sehova.”

Az általa belengetett budapesti békecsúcsról azt mondta, hogy azt lemondta. „Egyszerűen nem éreztem helyesnek” – mondta, majd így folytatta: „Nem éreztem úgy, hogy eljutunk oda, ahová el kell jutnunk. Ezért lemondtam.”  A szankciók kivetéséről pedig azt mondta, hogy „egyszerűen úgy éreztem, hogy itt az ideje”. Hozzátette, hogy az új, „óriási” szankcióknak „mindenképpen lesz hatásuk” Putyinra, és reményér fejezte ki, hogy „észhez tér” hatásukra az orosz elnök, „le fogják rendezni a háborút” és „észhez tér” hatásukra az orosz elnök.

A szankciók a legjelentősebb intézkedések közé tartoznak, amelyeket az Egyesült Államok az ukrajnai háború kezdete óta az orosz energiaszektor ellen hozott – kommentálta a bejelentést a New York Times.

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter épp néhány órával Trump megszólalása előtt minősített álhírnek és hazugságnak mindent, ami a békecsúcs meghiúsulásáról és a tárgyalások megrekedéséről szól. Washingtonba utazott az amerikai külügyminiszterrel tárgyalni, állítása szerint többek között a budapesti Trump–Putyin-találkozó előkészítéséről.

Mint ismert, Donald Trump a múlt héten jelentette be, hogy két héten belül Budapesten találkozhat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljanak. Marco Rubio amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter aztán hétfőn beszélt egymással telefonon. A CNN pedig arról írt a telefonbeszélgetés után, hogy elhalaszthatják a csúcstalálkozót, miután az amerikai tisztviselők úgy érezték, az orosz álláspont nem változott annyira, hogy túllépjen a maximalista állásponton.

Rubio és Lavrov külügyminiszterek eredményes telefonbeszélgetést folytattak. Ezért nincs szükség további személyes találkozóra a két külügyminiszter között, és Trump elnöknek a közeljövőben nem áll szándékában találkozni Putyin elnökkel” – ezt már a Telex kérdésére közölte a Fehér Ház kedden. Majd Trump is megszólalt: „Nem akarok egy felesleges találkozót. Nem akarok időt pazarolni, úgyhogy meglátom, mi lesz” – mondta még kedden. Szijjártó Péter pedig úgy reagált ezekre a hírekre, hogy tucatnyi szivárogtatás, álhír és nyilatkozat fogja megelőzni a csúcsot, melyek arról szólnak, hogy nem is lesz. Mindez szerinte nem meglepő, mert „a háborúpárti politikai elit és médiájuk mindig ezt csinálja az olyan fontos események előtt, amelyek a háború és béke ügyében döntőek lehetnek”.