KÖZMUNKÁSOK FIGYELEM! OLYAN KEMÉNY MUNKÁT KAPNAK A KÖZMUNKÁSOK, AMIT NEM TESZNEK ZSEBRE! VÉGE A LAZSÁLÁSNAK!

KÖZMUNKÁSOK FIGYELEM! NAGYON KEMÉNY MUNKÁT KAPHATNAK A KÖZMUNKÁSOK A NYÁRI ÉS AZ ŐSZI HÓNAPOKBAN! ITT NEM LESZ IDŐ LAZSÁLNI! ENNEK A VÁLTOZÁSNAK NEM FOGTOK ÖRÜLNI!

A nyugdíjasok Erzsébet utalványt kapnak, a közmunkásokat napszámossá tenné Lázár
Lázár János a Kormányinfón beszélt a Czeglédy ügyről, a nyugdíjprémiumról, a decemberi Erzsébet utalványokról, a kéményseprőkről. Elmondta felmerült, hogy bizonyos időszakokban a közmunkások végeznék el a mezőgazdasági munkákat – írja az MTI.

Így szól jelenleg a törvény :

Valójában nincs ellentét a mezőgazdasági munka időszakos, szezonális, illetve a közfoglalkoztatás egész éven át tartó, folyamatos jellege között, hiszen a közfoglalkoztatási jogviszony fennállása nem zárja ki, hogy a közfoglalkoztatott – bizonyos feltételek mellett – egyéb kereső tevékenységet, pl. idénymunkát végezzen.

A közfoglalkoztatott legfeljebb 120 nap időtartamú határozott idejű munkaviszonyt – ide értve az egyszerűsített foglalkoztatást (a továbbiakban: EFO) is – létesíthet, a közfoglalkoztató pedig köteles ezen időtartamra fizetés nélküli szabadságot engedélyezni. Ezen szabadság alatt a közfoglalkoztatási jogviszony nem szűnik meg, csak szünetel. Munkaviszony akkor létesíthető, ha a munkáltató nem azonos a közfoglalkoztatóval. Hangsúlyozzuk, hogy az EFO keretében dolgozó munkavállaló nem közfoglalkoztatott, bérét nem a közfoglalkoztatótól, hanem a munkáltatótól kapja, és annak mértéke megegyezik az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvényben meghatározott bérrel (amely magasabb a közfoglalkoztatási bérnél).

A közfoglalkoztatott a számára EFO keretében felajánlott munkát köteles elfogadni, ellenkező esetben három hónap időtartamra ki kell zárni a közfoglalkoztatásból (de az álláskeresők nyilvántartásából nem). Ennek oka, hogy a közfoglalkoztatásba csak azok kerüljenek bevonásra, akik az elsődleges munkaerőpiacon valóban nem tudnak elhelyezkedni.

Annak érdekében, hogy a mezőgazdasági idénymunkák esetében a közfoglalkoztatási programok ne vonják el a munkaerőt a mezőgazdasági termelőktől, szükségessé vált a mezőgazdasági idénymunka prognosztizálása, amely megalapozza a közfoglalkoztatási programok optimalizált létszámmal történő tervezését. A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Kftv.) 2015. július 13. napjától hatályos módosítása értelmében a munkáltató minden év május 1-je és október 31-e között bejelentheti munkaerőigényét közvetlenül annak a településnek a polgármesterénél, ahol a tervezett foglalkoztatás helye található. Az előre jelzett igények alapján a járási és megyei kormányhivatalok a foglalkoztatókkal egyeztetve úgy tervezi a mezőgazdasági idénymunkák idején a közfoglalkoztatási programok létszámait, hogy a jelzett mezőgazdasági idénymunkák elvégzésére kellő számú munkaerő álljon rendelkezésre. – Forrás . kormany.hu

error: Content is protected !!