Meghal egy színésznő, és mint a legnagyobbak, az utolsó poént magának hagyja. Nem lehetett tudni ugyanis, hogy mi szerepel a végrendeletében, de még csak azt sem, hogy egyáltalán hol van. Annyira titokba akarta tartani, hogy a nagy „poén” ne derüljön ki idő előtt, hogy beletelt vagy két hétbe, mire előkerült az utolsó, érvényes példány.




„Sváb családba született, Mertz Erzsiként – Gobbi Hilda adta neki a Máthé Erzsi nevet –, de otthon nem kapta meg azokat az alapokat, amire egy gyereknek szüksége van. Nem kapott biztatást, dicséretet, nem is támogatták, hogy színésznő legyen, és bár az édesanyja, aki egyedül nevelte, minden szerepében megnézte, sose volt vele megelégedve. A közönség imádta, ordított, tapsolt, az anyja csak rosszat mondott neki” – meséli Zsuzsika, és megszakad az ember szíve, amikor azt látja, hogy a szülői elismerés hiánya mit okoz még egy olyan nagy formátumú színésznő életében is, mint Máthé Erzsi.

Pedig a Nemzeti Színházban, majd a budapesti Katona József Színházban is rengeteget játszott, aztán a kabaréjelenetekben is felejthetetlen karaktereket alakított – egyszerre volt drámai, királynői alkat, és vérbeli komika. Mindemellett a nézőtérről figyelte a fiatalok játékát, akikért szorított, akiket pénzzel támogatott, a szeretetét ezzel fejezte ki. „Át tudta érezni, milyen az, ha valaki nem kapja meg azt a figyelmet, törődést, hogy valaki észrevegye a tehetségét, amit segíteni kell.”