Kirabolták Radics Gigit: milliókat nyúltak le az énekesnőtől, és a kislánya képeit is elvitték a rablók!!!! RÉSZLETEK:

Radics Gigi egy nem ismert történetet mesélt el az Instagram-oldalán. Elmondása szerint sokat gondolkodott azon, el merje-e mondani a nyilvánosság előtt, mi történt az egyik hétvégi koncertjén.




„Hiszen ez is velem történt, hozzáteszem, életemben először, emiatt is túlságosan sokkoló élmény volt számomra, hogy ez így előfordulhat. Rájöttem, hogy eddig túl jóhiszeműen ítéltem meg az embertársaimat, mindig próbáltam a szépet és a jót meglátni még azokban is, akik esetleg arrogánsan viselkedtek velem… Szerettem volna átadni ezt a kicsit naiv világszemléletet a kislányomnak is, de ezek után nem tudom, jót teszek-e ezzel a jövőjét tekintve” – írta a bejegyzésében az énekesnő.




Gigit és a zenekarát ugyanis kirabolták, milliós kárt okozva nekik.

„Miután az egyik hétvégi koncertemen kiraboltak minket, a zenekaromat és engem is, milliós értékben vittek el tőlünk dolgokat, többek között a telefonomat is, ami tele volt a kislányom féltve őrzött fotóival a kezdetektől, nagyon szomorú vagyok. Szörnyen romlott világban élünk, elhatalmasodott néhány embertársunkon a gyűlölet, a hatalomvágy, vagy csak valamilyen függőség, ami beárnyékolja életük hátralévő részét” – folytatta Gigi a bejegyzését.


 

error: Content is protected !!