A roma származású Radics Gigi beszólt a cigányoknak … Felháborító amit mondott >>

A roma származású Radics Gigi beszólt a cigányoknak … Felháborító amit mondott >>

Radics Gigi lesz a főszereplője, azaz az anyósülésen utazó interjúalany a legújabb DTK: Elviszlek magammal részben. A gyönyörű és tehetséges énekesnőt D. Tóth Kriszta kérdezte, ő pedig a legkényesebb témák megválaszolásába is belement.

Radics Gigi sok mindent elmond magáról. Elmesélte, hogy jelenleg is a szüleivel él, akikkel tulajdonképpen együtt is dolgozik, hisz édesapja a menedzsere, anyukája a stylistja, testvére készíti róla a fotókat, videókat, a legjobb barátja pedig a marketingese. Budapesti lakóhelyükön egy külön fürdőszobás, erkélyes szobája van, de egyelőre nem tervezi, hogy külön költözne szüleitől, hiszen külföldi munkák is kilátásban vannak, tehát a külön lakás kérdése tolódik, de ő nem is bánja, hisz gyermekkora óta megszokta, sőt, szereti a nagy család nyújtotta élményeket.

A műsorban elmeséli, hogy volt azért egy nagy vitája a családdal, amikor azt hitte, sosem beszélnek többé, de szóba került a nagymamája, és azok a komoly változások is, melyek az élete során érték a fiatal énekesnőt. Kiderül, hogy vajon egy Nógrád megyéből Budapestre, vagy egy Budapestről Los Angelesbe történő költözés, váltás a komolyabb kultúrsokk. Mesél gyermekszerelemről és a legkényesebb témaként szóba kerül a származása is:

A Barna lány című számában meg is énekli másságát, D. Tóth Krisztának pedig a felvétel alatt elmondta: a dalnak üzenete van, s ebbe az irányba szeretne tartani, mert, ahogy fogalmaz:

A rasszizmus az eléggé nagy manapság, akármennyire is el akarjuk hessegetni a dolgokat, hogy minden rendben van, mert nincsen. Sok irigy és rosszindulatú ember van.

Úgy érzi, kislányként a Megasztár után egész sokan szerették, mára megosztó személyiséggé vált. Előfordulnak a származásáról szóló kommentek a közösségi oldalakon.

Cigányoznak és sokféle trágár körítést használnak. Ez picit zavar. Tudom, hogy ez egy általános probléma a világban és nem is tudom, mit tehetnénk, hogy ez csillapodjon

– mondta.

„Azt vettem észre, ha cigány közösségben lépek fel, vagy tartok motiváló beszédet, látom hogy felcsillan a remény a szemükben, és látom, hogy motiválódnak, hogy az enyém azért egy sikertörténet, de azért ez azért nehéz kérdés, mert valahol a romák is próbálják ezt kiprovokálni” – mondta a rasszizmus kapcsán.

„Mert bennük van, hogy támadják őket, sok ilyet kapnak, ezért ők is így állnak a világhoz. Nehéz és kényes téma. Egyre inkább feladatomnak érzem, ha erről szólnának a dalaim, persze finoman, olyan körítésben, amit mindenki fel tud dolgozni. Bennem van, hogy nem akarok megsérteni senkit, meg általánosítani sem szeretnénk, de annyit mondok, hogy azt a cigányt, akit a magyar ember nem szeret, mert úgy viselkedik, azt mi sem szeretjük. Minden nemzetiségben vannak rossz emberek. Ezt a mondatot kéne megragadnia mindenkinek és leszűrni a megfelelő tanulságot.” – mondta az énekesnő.

 

error: Content is protected !!