Jön a férfiak 40+ korkedvezményes nyugdíjkorhatár, ezek lehetnek a feltételek!
Jön a férfiak 40+ korkedvezményes nyugdíjkorhatár, ezek lehetnek a feltételek! Ma minden harmadik férfi meghal, mielőtt nyugdíjba menne, így minden harmadik gyerek nagyapa nélkül nő fel, fogalmazott Magyar Péter, amikor 80 napos országjáró körútja keszthelyi állomásán bejelentette, hogy a Tisza Párt kormányra kerülése esetén a férfiak számára is elérhetővé teszik a nyugdíjat 40 év jogosultsági idő elérése után.
Hitelfórum hírek
Ez a lehetőség jelenleg csak a nők számára elérhető, és mint Magyar kifejtette, bár az alkotmánybíróság álláspontja szerint ez nem alkotmányellenes, a Tisza a rendszer átalakítását tervezi, aminek feltétele, hogy előtte sikerüljön beindítani a gazdaságot.
Magyar előzőleg arról is beszélt, hogy pártja úgy változtatná meg a családoknak szánt állami támogatások szabályait, hogy azokat válás esetén se kelljen visszafizetni. Ezt azzal indokolta, hogy a házasságok fele válással végződik, ami a gyerekek számára nagy megrázkódtatás jelent, és ezt fokozza az is, ha a család kénytelen eladni a támogatással vásárolt otthonát.
A Tisza Párt elnöke a múlt héten Debrecenben tartott beszédében azt mondta, hogy a leendő Tisza-kormányban az igazságügyi, az egészségügyi, a pénzügyi és a társadalompolitikáért felelős miniszternek vétójoga lesz minden döntésnél. Mint hozzátette, pártjánál már zajlik a kormányzásra való felkészülés, és azt ígérte, hogy kormányra kerülve náluk „az ember lesz a középpontban”.
Magyar Péter röviden meg is indokolta, hogy miért pont ez a négy miniszter kapna vétójogot. Például az igazságügyi miniszter fog felelni azért, hogy a tervezett jogszabályok megfeleljenek az alaptörvénynek, a pénzügyminiszter pedig arról dönt majd, hogy az adott intézkedések beleférnek-e a költségvetésbe. Magyar elmondása szerint az Orbán-kormányban csak a gazdasági és az igazságügyi miniszternek van vétójoga. „Ténylegesen persze egyiknek sem volt soha vétójoga. Amikor az én volt feleségem egy alkotmánymódosításnál jelezte a fenntartásait, akkor a válasz annyi volt, hogy miniszter asszony, magát nem azért tartjuk, hogy szakmai és erkölcsi kifogásai legyenek” – mondta. Forrás