ITT AZ ÚJ NEMZETI UTALVÁNY!!! MÁTÓL FEBRUÁR 1-TŐL IGÉNYELHETŐ, TÖBB EZER FORINT ÉRTÉKBEN VÁSÁRLÁSI UTALVÁNY!
TOVÁBBI RÉSZLETEK AZ ÚJ UTALVÁNYRÓL:MEGNÉZEM >>>>
Az Erzsébet-utalvány kivezetése miatt keletkezett piaci űr betöltését célozták meg a Nemzeti Utalvány kibocsátói. Jelenleg nagyban zajlik a beváltóhelyi hálózat kiépítése és immár ezer fölötti azoknak a szerződött pontoknak a száma, amelyek elfogadóhelyek lesznek. Lapunk utánajárt, milyen szisztéma szerint dolgoznak a kibocsátók.
IDE INGYEN KÖLTÖZHETSZ JÚLIUSTÓL:MEGNÉZEM >>>>
Az szja-törvény 2019 január 1-i módosítása jelentősen szűkítette a cafeteria-rendszerben adható juttatások körét. Számos, korábban népszerű elem – étkezési utalvány, sport-, kultúra utalvány, évi 100 ezer forintig kedvezményes pénzösszeg-juttatás, lakáscélú támogatás és egyebek – adó- és járulékkedvezményét eltörölték, így ezek már jövedelemként adóznak.
A döntés nyomán 2019 végére a széles körben elterjedt Erzsébet utalványcsaládot kivezették a piacról. A legnépszerűbb cafeteria-elemek közül egyedüliként a Széchenyi pihenőkártya (Szép- kártya) tarthatta meg kedvezményes adózását – hiszen mindössze 15 százalék szja és 15,5 százalék szocho terheli – így ez a juttatási forma kvázi monopolhelyzetbe került.
KÖZMUNKÁSOK FIGYELEM: TÖBB PÉNZT KAPTOK A JÖVŐ HÓNAPTÓL >>>>
Néhány kedvező adózású juttatási forma maradt
Egy 2018 végén megjelent rendeletben a NAV kijelölte az egyes meghatározott juttatások körét: ezek az elemek továbbra is a bérnél kedvezőbben adózhatnak, viszont olyan juttatási kört érintenek, amelyek jóval kevésbé elterjedtek a piacon, mint korábban az étkezési utalványok és más népszerű cafeteria-elemek. A kedvezményezettek közé tartozik a csekély értékű ajándék, vagy ajándékutalvány, amely minden munkavállalónak évente egy alkalommal a mindenkori minimálbér 10 százalékáig (2020-ban 35,99 százalék) adható.
Ezen kívül ajándékutalvány minden munkavállaló közeli hozzátartozójának is adható ugyanebben az összegben, a hozzátartozók körét a jogszabály jól meghatározza: szülők, nagyszülők, gyermekek, unokák, testvérek, és e körben közelinek minősülnek a nem vér szerinti és nevelt hozzátartozók is. Ezen kívül a jogszabály lehetőséget ad arra, hogy céges rendezvény keretében a minimálbér 25 százalékáig a munkáltató ajándékutalványt juttasson alkalmazottainak. Ezzel, ha csak egy átlagos, négyfős család tagjaival kalkulálunk, akkor összesen évi 104 ezer forint adható egy munkavállaló részére, amely nem elhanyagolható összeg.
Ebbe a kedvezményezett körbe érkezett meg nemrég a Magyar Utalvány Zrt. által kibocsátott papíralapú Nemzeti Utalvány, amelyet mindössze 35,99 százalékos adó terhel. A juttatás készpénzre nem váltható utalvány formájában fizethető ki a munkavállalóknak, illetve közvetlen hozzátartozóiknak, évente egyszer a minimálbér 10 százalékáig – vagyis személyenként 16 100 forintig.
Nagyon sok helyen megjelenhetnek
Jelenleg a színfalak mögött gőzerővel történik a beváltóhelyi hálózat kiépítése, amely ahhoz szükséges, hogy a valós kibocsátási tevékenységet megkezdjük. Már ma ezer fölötti azoknak a szerződött pontoknak a száma, amelyek a későbbiekben Nemzeti Utalvány elfogadóhelyek lesznek – osztotta meg lapunkkal Ferenczi Róbert, a Magyar Utalvány Zrt. vezérigazgatója. A partnerek egy része a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetséggel (MNKSZ) kötött kedvezményes megállapodás keretében épít majd ki elfogadóhelyet (a szervezet tagvállalatai közé tartoznak egyebek közt a CBA, a Príma és a Reál élelmiszerláncok, valamint a Norbi Update és a Lipóti Pékség hálózata), a többi más típusú kereskedelmi egység. Jelentős lehet a járványhelyzet miatt nehezebb időket élő non-food kereskedelmi szereplők – például drogériahálózat, műszaki cikk, ruházati és cipőkereskedők, klasszikus ajándék típusú üzletek – részvétele.
– hívta fel a figyelmet a cégvezető.
A Magyar Utalvány Zrt. számára a magyar vállalkozások a legfontosabbak, ezért első körben velük kezdték meg az együttműködést, de megkerülhetetlenek a nemzetközi üzletláncok is, ahol a költések jó része történik, így velük is tárgyalásokat folytatnak, illetve igyekeznek megállapodásokat kötni.
A társaság a következő néhány hétben a beváltóhelyek leszerződtetésével foglalkozik, és amikor ezt a folyamatot lezárja, akkor nyílhat meg annak lehetősége, hogy a munkáltatókkal is tárgyalóasztalhoz üljenek. A célcsoport nincs szegmentálva, így bármely vállalkozás Nemzeti Utalvány-partner: akár az önfoglalkoztatók, a mikro-, kis-, és középvállalatok a nagyvállalatok, az önkormányzati és állami szereplők is – részletezte.
Kérdésünkre válaszolva a cégvezető elmondta:
A társaságnál nemrég komolyabb létszámbővítés volt: mostanra viszonylag nagy csapat – számos irodai munkatárs és külső tanácsadó – vesz részt a munkában, de nem számszerűsítette, hogy hány főt alkalmaznak.
Nem kívánt nyilatkozni arról sem, hogy mennyit költöttek eddig az utalvány-hálózat kiépítésére, azt ugyanakkor kiemelte, hogy a beváltóhelyek szempontjából a Nemzeti Utalványok alkalmazásához nincs szükség extra beruházásra. Ez nagy előny a digitális formátumokkal szemben.
Sosem volt még ennyire szükség béren kívüli juttatásokra
Ferenczi Róbert szerint az Erzsébet-utalvány megszűnésével nagy űr keletkezett, így a Nemzeti Utalványok piaci potenciálja a többszöröse annak, mint ami jelenleg kihasznált. Ráadásul a világjárvány nyomában kialakul gazdasági válság miatt minden olyan lehetőség felértékelődött , amely segíti a munkáltatók költségeinek optimalizálását, és a kereskedelmi forgalom növelését, amely az áfabevételeken keresztül az államkasszát is gyarapítja. Különösen a non-food szereplőknek jelenthet segítséget, amelyekhez a jelenlegi juttatási formák egyáltalán nem jutnak el.
A leginkább meghatározó szereplő a Szép-kártya kifejezetten jóléti juttatási forma, de a zsebei tele vannak, felhasználhatósági köre olyan típusú szolgáltatásokra korlátozott – például vendéglátás, turizmus – amelyek a járványintézkedések által a legsúlyosabban érintettek. Ezért a munkavállalók csak korlátozottan, vagy egyáltalán nem tudják felhasználni.
A Szép-kártya mind volumenében, összegszerűségében, mind a kedvezmények tekintetében főszerepet tölt be a cafeteria-rendszerben, ez a cégvezető szerint nem lesz másként a közeljövőben sem. De a jóléti juttatások mellett alternatívaként, kiegészítésként nagy igény mutatkozik a megélhetési juttatásokra is. A Nemzeti Utalvány adott esetben egy más típusú – alacsonyabb jövedelmű, fizikai jellegű feladatokat végző – munkavállalói körre koncentrál. Becslései szerint, ha csak a magyar munkáltatók 10 százaléka él majd ezzel a lehetőséggel, már az is sokmilliárdos volumenű kibocsátást jelent.
Tekintve, hogy a papíralapú utalványokhoz több évtizedes költési szokások kapcsolódnak, a társaság ezek tapasztalatai alapján építi ki beváltóhelyi hálózatát. A munkavállalók jelentős része az elmúlt években ehhez szokott hozzá, és kézzelfoghatóságuk miatt valós pluszjuttatásként értékeli. A papíralapú utalványok további előnye, hogy fix lejárati idejük van, emiatt pedig gyors fogyasztásra, tényleges költésre ösztönöznek, nem pedig megtakarításra, vagy későbbi költésre – fogalmazott.
A vezérigazgató azt mondta, nincs tudomása arról, hogy a megélhetési juttatások számára a közeli jövőben esetleg kedvezőbb adózási feltételeket teremtenek-e majd a törvényhozók. De szerinte érdemes volna megfontolni egy ilyen döntést, mert a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság az alacsonyabb keresetűek vásárlóerejét érintette legerősebben, így számukra minden kézzelfogható pluszjuttatásnak kiemelt jelentősége van.
Kapcsolódó témák
Nyugdíj hírek és változások Hitel és banki információk Friss hírek
Kiss Tibor (hiteles) pályakezdő újságíróként csatlakozott a Hitelfórum
csapatához, érdeklődése [pl. pénzügyek, politika, friss hírek] célja, hogy a cikkek naprakészek és az olvasók számára könnyen befogadhatók legyenek. Több Wikipédia és lap.hu oldal szerkesztője. Adatvédelem

