Site icon Hitel fórum – családi pénzügyek

INGYEN ORSZÁGOSAN OSZTANAK TARTÓS ÉLELMISZERT CSALÁDOKNAK, NYUGDÍJASOKNAK, EGYEDÜLÁLLÓKNAK! MUTATJUK HOL KÉRHETI!

Újabb szeretetládát állítottak fel Szegeden. Az elsőt épp egy évvel ezelőtt a Rókusi templomnál nyitották meg, és most az evangélikus templom Kazinczy utcai oldalánál nyílt egy szeretetláda, amelyben ennivalót találjanak a rászorulók.

NYERJ MOST 100 EZER FORINTOS BANKKÁRTYÁT!!! INGYENES REGISZTRÁCIÓ ITT

Az Ételt adok – ételt kapok csoport tavaly szerveződött, tagjai a segítségnyújtásnak azt a módját választották, hogy szeretetládát helyeztek el a Rókusi templomnál. A láda úgy néz ki, mint egy villanyóraszekrény, s ez nem véletlen, hiszen egy erősárammal foglalkozó cég ajánlotta fel, és készítette el az adománygyűjtőknek.

Somi Béla, az Ételt adok – ételt kapok csoport egyik alapítója a Kossuth Rádió Közelről című műsorában elmondta: a második láda létesítését az inspirálta, hogy nagyon sok jó szándékú, önzetlen adományozó kereste fel a Rókusi templomnál lévő ládát, és tett bele élelmiszert. Iskolai osztályok is segítettek, de kaptak adományt külföldről, még Ausztráliából is. Egy éven át folyamatosan volt élelmiszer a ládában.

Somi Béla hangsúlyozta: már az első láda kihelyezésénél is felhívták a segíteni vágyók figyelmét – és ezzel kapcsolatban az Élelmiszerbiztonsági Hivataltól is kaptak állásfoglalást –, hogy kizárólag gyári csomagolású, bontatlan, nem romlandó, száraz élelmiszert, konzervet, tegyenek a ládákba, illetve olyan gyümölcsöt, zöldségfélét, péksüteményt, amely nem romlandó, hideg időben pedig nem fagy meg.

GYORSKÖLCSÖN MÉG MA! BÁRLISTÁSOKNAK IS: KATTINTSON IDE

A ládákban található ételekből bárki elviheti a számára szükséges mennyiséget, de a Ételt adok – ételt kapok csoport kéri, hogy a rászorulók a később érkezőknek is hagyjanak, ezért talán kicsit nevelő célja is van a szeretetládán található „Hagyj másnak is!” feliratnak.

Figyelem – a jövőhéten indul az ingyen csomag osztás!

Hamarosan jönnek a dátumok és a helyek itt – nézzen vissza később ide!

Exit mobile version