VÉGRE Döntött a kormány: ÍGY VÁLTOZIK meg A KÖZMUNKA Magyarországon! >>>
Döntött a kormány: továbbra is könnyen közmunkásnak állhatunk
Egy kormányhatározattal 2021. március 31-ig meghosszabbították a közmunkásokra vonatkozó veszélyhelyzeti szabályokat – számolt be a Magyar Közlönyben megjelent jogszabályról a Privátbankár.
Ennek eredményeként továbbra is többen kerülhetnek be a közfoglalkoztatásba, néhány kizáró feltételt ugyanis nem kell ezentúl sem figyelembe venni. Például március végéig azok is részt vehetnek a közmunkaprogramban, akik képesek önállóan elhelyezkedni a munkaerőpiacon, és a szakképzettséggel rendelkezőkre vonatkozó korlátozások is megszűnnek, áll a portál beszámolójában.
A kormány célja ezzel az, hogy a munkájukat a koronavírus-járvány miatt elvesztők szélesebb körének biztosítsák a közmunka lehetőségét, valamint, hogy a 3 hónapig folyósítható munkanélküli segély után vagy a vállalati szektortól, vagy az államtól állásajánlatot kapjanak a munkanélküliek.
Olvass tovább, a döntésekről:
Plusz pénz idén nem lesz!
Az év végi jutalom pénzről még nincs döntés!!!