Site icon Hitel fórum – családi pénzügyek

EZEKBEN A VÁROSOKBAN KÖTELEZŐ A MASZK AZ UTCÁN: ITT A LISTA, MUTATJUK:

EZEKBEN A VÁROSOKBAN KÖTELEZŐ A MASZK AZ UTCÁN: ITT A LISTA, MUTATJUK:

Orbán Viktor miniszterelnök az M1 aktuális csatornának adott keddi interjúban újabb szigorítást jelentett be.
Eszerint kedd éjféltől a közterületen, azaz az utcákon és a tereken is kötelező lesz hordani a maszkot.

HOL KÖTELEZŐ???

MINDEN MEGYESZÉKHELYEN!!!

TOVÁBBÁ MINDEN OLYAN MAGYAR VÁROSBAN, TELEPÜLÉSEN AHOL 10,000 FŐNÉL TÖBBEN LAKNAK, ÉS OTT A POLGÁRMESTER HELYBEN ÚGY DÖNT, HOGY KÖTELEZŐ!!!

TEHÁT 10,000FŐ FELETT, ÉS OTT IS A POLGÁRMESTER DÖNT, TEHÁT A HELYI HIVATALBAN KELL ÉRDEKLŐDNI.

A miniszterelnök hangsúlyozta, a vakcina belátható közelségben van, és a megoldásban csak ez tud segíteni, addig kell kitartani.

Elmondta: december végén, januárban az EU-ból biztosan, és talán máshonnan is jön majd valamennyi vakcina. Ezekből elsősorban az orvosokat, az ápolókat, a kórházi és a közrend fenntartásában dolgozókat be tudják oltani, és talán a legnagyobb bajban lévő betegeket is kaphatnak belőle.

Orbán Viktor hozzátette, hogy a kínai, az orosz és az izraeli oltóanyag-lehetőségeket is próbálja az „asztalon tartani”.

Az Európából történő tömeges szállítás időpontja áprilisnál hamarabb nem várható, de jöhet vakcina máshonnan is tömegesen, és addig is érkezhet kisebb mennyiségben Európából is – mondta a miniszterelnök.

A kormányfő prognózisa szerint december végén, január elején lesz egy részleges megkönnyebbülés egy felszabadulás pedig áprilisra várható.

Orbán Viktor megerősítette: a „laboratóriumnak” Ausztriát tekinti, mindig az osztrákokat nézi, és a fertőzések számát tekintve Magyarország nagyjából most van ott, ahol Ausztria volt egy héttel ezelőtt, amikor ott is bevezették a kijárási tilalmat.

Közölte: ahogy fut fel a járvány, a tudósok, elemzők véleménye szerint 50 százalék az esélye, hogy a mostani orvos-, ápoló- és betegmozgatószámmal képesek kezelni a helyzetet, ami túl nagy kockázat, ezért meg kellett hozni a korlátozásokat.

Hozzátette: a védőeszközök szinte korlátlanul rendelkezésre állnak, az orvosok, ápolók pedig kiválóak, de a számuk véges, és ők is „emberből vannak”.

Medikusokat, orvostanhallgatókat is szolgálatba állítanak, mert kevesebb az ember, mint amennyi a betegekhez optimális esetben szükséges – jegyezte meg.

Arról is beszélt, hogy ha az emberek nem lettek volna fegyelmezettek, Magyarország hamarabb jutott volna el a kijárási tilalom időpontjához.

Arra a felvetésre, hogy a kijárási tilalom miatt nem tartanak-e délutáni tumultusoktól például az élelmiszerboltokban, azt válaszolta: tartanak ettől, de bíznak az emberek közbölcsességében, a távolság betartásában.

„Mindannyian szeretünk könyvtárba, moziba, színházba vagy meccsre járni, de ez most teljesen másodlagos” – mondta a kormányfő a korlátozásokról.

A középiskolák bezárásáról szólva hangsúlyozta: a diákokat nem vakációra küldték, hanem digitális oktatásra.

Az általános iskolákat, amíg lehet, nem akarják bezárni, mert akkor a szülőknek otthon kell maradniuk, megváltozik a munkarendjük, ha egyáltalán megmarad a munkahelyük – jegyezte meg.

A szülőket arra kérte, beszéljenek a gyerekekkel, mondják el nekik, hogy a fiatalok megúszhatják influenzaszerű tünetekkel a koronavírust, de a szülők, nagyszülők nem, ezért át kell érezniük a felelősséget.

A tanárok, iskolai dolgozók, óvodapedagógusok, bölcsődei dolgozók rendszeres teszteléséről Orbán Viktor azt mondta: ha a gyorsteszt fertőzöttséget mutat ki, az 90 százalékos bizonyosságot jelent, de ha azt állapítja meg, hogy nem fertőzött az illető, az csak 50-60 százalékos bizonyosságú.

Exit mobile version