Február 1-től hatalmas változás jön a Kórházakban, Orvosi rendelőkben:

Így alakul át az ügyeleti rendszer: az ország két szegletéből haladnak Pest megye felé:

Február 1-től Hajdú-Bihar megyében élesítik azt az ügyeleti rendszert, amit több mint egy éven át teszteltek, márciustól pedig Győr-Moson-Sopron megyében vezetik be az új ügyeletei ellátást. A Napi.hu úgy tudja, 2023 év végére éri el az átalakítás Pest megyét, Budapesten pedig 2024-ben vezetik be.




Eddig Hajdú-Bihar megyében tesztelték, februártól már itt is élesítik az új ügyeleti rendszert, márciustól pedig Győr-Moson-Sopron megye következik. Úgy tudjuk az ország két szegletéből indulnak és haladnak fokozatosan hónapról hónapra Pest megye irányába, Budapesten pedig 2024 elején indulhat el az új orvosi ügyeleti rendszer.

Takács Péter a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára decemberben a Magyar Orvosi Kamara Facebookon is közvetített egyeztetésén azt mondta: az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) finanszírozza az ügyeleti rendszert. Az ügyeletben az orvosok bruttó óradíja 9800 forint körül alakul, az asszisztensek óradíja pedig 3-4 ezer forint lesz.




Változás jön a Tb kártyáknál is >>>>

Február 1-től Hajdú-Bihar megyében élesítik

Február 1-től Hajdú-Bihar vármegyében egységes, két elemből álló, háziorvosi ügyeleti rendelés és sürgősségi ügyelet keretében biztosítják a rászorulóknak a betegellátást – közölte az MTI-vel a mentőszolgálat.



Február 1-től elmaradnak a műtétek , miután az egyetlen műtőssegéd beadta felmondását

Nagy bajban vagyunk, egyetlen műtőssegédünk tegnap beadta felmondását.

Ezzel a felütéssel kezdte a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény főigazgatója a péntek reggeli posztját.

Bárány Zsolt azt írta, műtőssegéd nélkül a szemészeti műtéteken kívül más beavatkozást nem tudnak végezni, így a műtétek (hacsak nem találnak két héten belül egy „kész” utódot) nagy része február 1-től elmarad.




Az érintett betegeket pénteken elkezdték telefonon értesíteni.

A fentiek miatt egynapos sebészeti műtőnkbe keresnek Érden vagy Érd környékén élő leendő kollégát műtőssegéd feladatokra. Az állás betöltéséhez 8 általános megléte szükséges, egészségügyi tapasztalat előny ugyan, de annak hiánya nem kizáró ok.

 

error: Content is protected !!