Döntöttek helyettünk – Ezentúl nem rendelkezhetünk elhunyt szeretteinkről, akármi is volt a végakarata!
Döntöttek helyettünk – Ezentúl nem rendelkezhetünk elhunyt szeretteinkről, akármi is volt a végakarata! Fontos!
Friss hírek >>
Ezeket tiltja meg: Mindenkit megdöbbentett a hír! Az egyház helyettünk döntött – Ezentúl nem rendelkezhetünk elhunyt szeretteinkről, akármi is volt a végakarata! Ezeket tiltja meg:
Hiába is szeretnénk, a katolikus egyház útmutatása alapján a jövőben tilos lesz a hamvak szétszórása, és az elhunytak hamvainak otthon tartása is! Mindenkit megdöbbentett az az üzenet, melyet a Vatikán küldött katolikus híveinek. Elmondták, hogy gyökeres változások lesznek a temetkezési eljárásokban, ugyanis nem fogják engedélyezni az elhunytak hamvainak otthon tartását, de még a hamvak a szétszórását sem!
Az egyház 1963-ig magát a hamvasztást is tiltotta, de ahhoz még mindig ragaszkodnak, hogy a halottakat csak temetőben vagy felszentelt helyeken lehessen eltemetni. Úgy vélik, ha valaki otthon tartja a szerette hamvait, azzal elveszi tőle a megemlékezés lehetőségét.
A Vatikán akkor is tiltja a hamvak szétszórását, ha azt az elhunyt kifejezetten kérte végakaratában. Továbbá nem engedélyezik azt sem, hogy a hamvakat a családon belül szétosszák, valamint nem lehet belőle sem emléktárgyakat, sem pedig ékszereket készíteni.
Kapcsolódó témák
Nyugdíj hírek és változások Hitel és banki információk Friss hírek
Nagy Zoltán pénzügyi témákkal foglalkozó szerző és Wikipédia szerkesztő. Impresszum

