Egyre több a szegény nyugdíjas >>>

Egyre több a szegény nyugdíjas >>>

Nőtt az elszegényedett nyugdíjasok száma

Minden tizedik nyugdíjas kevesebb, mint havi 84 ezer forintból kell, hogy megéljen. Ők a hivatalos statisztikák szerint is szegénynek számítanak. A számuk az elmúlt években folyamatosan emelkedik. Tavaly több mint 210 ezerrel nőtt az időskorú szegények száma. A Statisztikai Hivatal friss adatai szerint a jövedelmi szegénység a nyugdíjasok között is főleg a nőket veszélyezteti.

A KSH friss adatai szerint egyre többen vannak azok, akik szegénységi küszöb alá szorulnak. Legalábbis a 2010-es 4,6 százalékról 2017-re 10 százalékra emelkedett a nyugdíjasokat érintő relatív jövedelmi szegénység. Ez azt jelenti, hogy amíg a kormányváltás előtt nagyjából 124 ezer nyugdíjas élt Magyarországon a jövedelmi küszöb alatt, addig 2017-ben már 210 ezer.

Az MSZP szakpolitikusa szerint az inflációkövető nyugdíjemelési technika miatt nő az elszegényedő idősek száma, miközben az átlagnyugdíj valóban emelkedik. „Az átlagnyugdíj fölötti nyugdíjjal rendelkezők, ahol száz, sokszázezer forintos, vagy több millió forintos a nyugdíj, ott az évenkénti emelés az emeli fölfelé a matematikai közepet, miközben a nyugdíjasok közel kétharmada nem kapja meg az átlagot” – vélekedik Korózs Lajos.

Magyarországon jelenleg 591 ezer idős ember kap 50 és 100 ezer forint közötti ellátást, és körülbelül 4800 lehet azoknak a száma, akiknek a nyugdíja nem éri el a 30 ezer forintot sem.

A Nyugdíjas Parlament elnöke szerint nagyon magas azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akik havi 6-700 ezer forint, vagy akár magasabb juttatást is kapnak. „Ma már nem kevés az, aki egymillió forint fölötti nyugdíjjal rendelkezik. Ami pedig szerintünk nagyon igazságtalan. Igazságtalan azért, mert a státuszuk nyugdíjas, tehát nyugállományban van. Nyugállományban ilyen nagy különbségeket a társadalom nehezen visel el – magyarázta Karácsony Mihály.

Hozzátette: az aránytalanságokat azzal lehetne csökkenteni, ha az alacsony jövedelműek nyugdíja kétszeres, vagy háromszorszoros szorzóval emelkedhetne.

error: Content is protected !!