Durva áremelés jön 2025 január 1-től, rengeteg Magyart érint!
Durva áremelés jön 2025 január 1-től, rengeteg Magyart érint! A Vodafone Magyarország a korábbi évek gyakorlatának megfelelően ismét inflációkövető díjkorrekciót alkalmaz a kereskedelmi forgalomban elérhető lakossági és kisvállalati ügyfelek előfizetési díjaiban – jelentette be a vállalat.
Hitel fórum
A társaság az Általános Szerződési Feltételeiben (ÁSZF) meghatározott, 2023. szeptember 1. és 2024. augusztus 31. közötti periódust veszi figyelembe az automatikus díjkorrekció mértékének számításakor, amely a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatközlése szerint 5,46 százalék volt ebben az időszakban.
A Vodafone kereskedelmi forgalomban elérhető tarifáira előfizető lakossági és kisvállalati ügyfelek mégis jóval kisebb árváltozást tapasztalhatnak majd.
A díjkorrekciót ráadásul a Vodafone csak 2025 májusától érvényesíti a kereskedelmi forgalomban elérhető tarifákat használó lakossági, valamint a kisvállalati ügyfelek havi előfizetési díjában. Ennek megfelelően az első korrigált számlákat 2025. májusában kapják majd kézhez az érintett ügyfelek.
A fogyasztóknak érdemes észben tartani, hogy a cég 2025. január 1-től már One márkanév alatt értékesíti távközlési szolgáltatásait, így a februárban és márciusban esedékes, díjkorrekcióról szóló tájékoztatást is már az új márkanév alatt küldi ki a cég. A most bejelentett inflációkövető díjkorrekció a kereskedelmi forgalomban elérhető lakossági és kisvállalati mobiltarifákat, valamint otthoni előfizetéses csomagok havi előfizetési díjait érinti.
Kapcsolódó témák
Nyugdíj hírek és változások Hitel és banki információk Friss hírek
Kiss Tibor (hiteles) pályakezdő újságíróként csatlakozott a Hitelfórum
csapatához, érdeklődése [pl. pénzügyek, politika, friss hírek] célja, hogy a cikkek naprakészek és az olvasók számára könnyen befogadhatók legyenek. Több Wikipédia és lap.hu oldal szerkesztője. Adatvédelem

