Dupla pénzt kapnak a családok hamarosan!!!
Ha elfogadják akkor emelik a családoknak járó pótlékokat!
Bővítené és igazságosabbá tenné a családtámogatások rendszerét a Jobbik – jelentette be hétfői online sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke, országgyűlési képviselője.
GYORSKÖLCSÖN MÉG MA! BÁRLISTÁSOKNAK IS: KATTINTSON IDE
Arról beszélt: akár közvetlen juttatásként is odaadnák az érintetteknek a családi adókedvezmény keretösszegének azon egyharmadát, amit most alacsony keresetük miatt nem tudnak igénybe venni a jogosultak.
Z. Kárpát Dániel elképzeléseik között említette, hogy a jelenlegi 27-ről öt százalékra mérsékelnék a gyermekneveléshez szükséges cikkek általános forgalmi adóját, ügyelve arra, hogy ez érdemi árcsökkenést jelentsen.
Jelezte: pártja lehetővé tenné a szülőtámogatási járadékon keresztül, hogy ki-ki az általa befizetett szja egytizedét a szüleinek juttathassa, “ezzel is támogatva azokat, akiknek az életét köszönheti”, megerősítve a generációk közötti kapcsolatot.
Beszélt arról is, hogy a Jobbik korábban már bemutatott gazdasági, szociális tárgyú javaslataival – köztük az állami bérlakásprogrammal – és a most ismertetett felvetésekkel „a szülőföldön való boldogulás minden család számára kézzelfogható közelségbe kerülhet”.
Kapcsolódó témák
Nyugdíj hírek és változások Hitel és banki információk Friss hírek
Kiss Tibor (hiteles) pályakezdő újságíróként csatlakozott a Hitelfórum
csapatához, érdeklődése [pl. pénzügyek, politika, friss hírek] célja, hogy a cikkek naprakészek és az olvasók számára könnyen befogadhatók legyenek. Több Wikipédia és lap.hu oldal szerkesztője. Adatvédelem

