Családi házra vissza nem térítendő támogatás: sok pénz kapnak akik most pályáznak!

Hamarosan családi házra, lakásra 1,5 millió forintot adnak! NEM KELL PÁLYÁZNI SEM, CSAK IGÉNYELNI!

Családi házra vissza nem térítendő támogatás 2023

Állami és Önkormányzati  100% vissza nem térítendő támogatásokra eséllyel pályázhatsz!




Több millió forint pályázati támogatás lehetősége, nagy mennyiségű eszközök szétosztása, szolgáltatások fejlesztéshez. Nem is gondoltad volna, hogy ezeken te is részt tudsz venni. Ha figyelmesen végig olvasod, akkor rájössz miből maradnál ki ha nem nyújtod be időben a támogatási kérelmedet.

150 ezres gyorssegélyt is kaphatnak a magyar családok

A járvány miatt többen veszítették el az állásukat, és kerülnek emiatt kilátástalan helyzetbe, ha elegendő tartalék hiányában nem tudják fizetni a számláikat vagy a lakásuk bérleti díját. Nincsenek azonban teljesen magukra hagyva, hiszen több fővárosi is vidéki önkormányzat nyújt segítő kezet a bajba jutott lakosainak.

Elmondható, hogy tömegek kerültek tehát egyik pillanatról a másikra szinte lehetetlen helyzetbe, melyben bármiféle apró segítség “életmentő” lehet. Éppen ezért számos önkormányzat nyújt támaszt a településén/kerületében élőknek. A Pénzcentrum összegyűjtötte, melyik városban milyen segítségre számíthatnak a bajba jutottak.


Önkormányzati állami támogatások

    • Lássuk az önkormányzatok szintén milyen támogatások és intézkedéseket találunk.
    • Állásvesztési támogatást azok a helyiek kaphatják, akik a koronavírus-járvány következtében március 11. után veszítették el az állásukat
    • Krízistámogatást a járvány miatt bajba jutott, alacsony jövedelmű családok és magánszemélyek vehetik igénybe
    • Veszélyhelyzeti bérleti díj-támogatást azok kérhetik, akik a jelenlegi helyzetben nem tudják az albérleti díjukat kifizetni
    • szociális bérlakásban élő családok, személyek részére is segítséget nyújtunk a veszélyhelyzet terheinek enyhítésében azzal, hogy aki a 2021. június 30-áig terjedő időszakban a lakbért nem tudja fizetni, annak automatikusan 6 havi részletfizetést biztosítunk
    • Minden 65 év feletti újpesti személynek biztosítanak az ellátását, ha azt az adott személy igényli.



  • vissza nem térítendő állami támogatás családi házra mindazok igénybe vehetik, akik időben jelentkeznek a kiírt támogatásra. Folyamatosan figyeljék a pályázati felhívásokat is.
  • Az önkormányzat 3 hónapig nem szedi be a bérleti díjat azoktól a vállalkozásoktól, amelyeknek forgalmát a vonatkozó kormányrendeletek hátrányosan érintik, mert a korlátozások miatt csökkentett mértékben vagy egyáltalán nem számíthatnak forgalomra
  • Egyedülállóknak Legfeljebb 50 000 Ft támogatásra jogosultak.
  • Helyi vállalkozásokat támogató pályázatot írtak ki.
  • Ingyenes a parkolás a városban
  • Felújítási támogatás 3millió ft

Érdeklődni a helyileg illetékes Polgármesteri hivatalokban lehet! Minden városban vagy faluban van valamilyen támogatás!

error: Content is protected !!